Délmagyar logó

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 15°C | 25°C Még több cikk.

Megtalálta a közös hangot az új edzővel a Honvéd szegedi védője

A Ferencváros után az Európa-ligában érdekelt magyar csapatok is megkezdik szereplésüket a nemzetközi porondon. A Budapest Honvéd szegedi védője, Batik Bence motiváltan várja az idény rajtját, és nem követnék el azt a hibát, amit az előző szezonban.
– Nem sok idejük volt a pihenésre, csütörtökön máris itt a szezon első tétmeccse. Ausztriai edzőtáborral is ké­szülhettek az új kihívásokra, milyennek látta a felkészülést?
– Sűrű időszak volt. Új edző érkezett hozzánk, és mivel nem sok idő állt rendelkezésünkre, lehetőleg minél több dolgot szeretett volna átadni nekünk a csütörtöki meccsig. Tíz nap alatt négy mérkőzést játszottunk, de azt gondolom, elértük a célunkat, várjuk a mai mérkőzést.

– Ha már az új edzőt említette: milyen embert ismert meg Giuseppe Sanninóban? Mondhatjuk, hogy tipikus olasz edzőről van szó?
– Taktikai szempontból igen! Viszont egyfajta lazaság is érződik nála, de persze mindig jelen van az is, hogy amit kijelöl számunkra, arra kőkemény feladatként tekint, hiába mutat egy kicsit könnyedebb stílust. Igyekszik megtalálni az arany középutat azt illetően, hogyan lehet megközelíteni egy labdarúgót.
Batik (balról) minél tovább jutna Európában. FOTÓ: HONVEDFC.HU
Batik (balról) minél tovább jutna Európában. FOTÓ: HONVEDFC.HU
– Hogy érzi, milyen állapotban van? Egy rövid kihagyásról lehetett olvasni ön­­nel kapcsolatban.
– Szerencsére semmi ko­moly, csupán egy edzést kellett kihagynom. Az ízületi tok gyulladt be, ez bármikor előfordulhat bármelyik sportolónál. Fájdalomcsillapítókkal és gyulladáscsökkentőkkel gyorsan kezeltük, másnap pedig már edzettem is.

– Az előző szezonban egy ellenfélen túljutottak, majd fájó vereség következett a luxemburgi Niederkortól.
– Ugyanígy jártunk a magyar kupa döntőjében a Vidi ellen is. Ha jobban figyelünk, egészen másképp alakulhatott volna a sorsunk az európai kupaporondon is. Ebből tanultunk, ezt kell elkerülnünk most.

– Ellenfelük, a litván Zal­gi­ris javában játékban van: 17 forduló után második a tabellán, a Honvédnak vi­­szont ez lesz az első tétmeccse.
– Csak magunkkal foglalko­zunk. Átalakult picit a keretünk, így saját magunkra kell fi­­gyelnünk a párharc során. Ilyen a foci, ezt nem tudjuk el­­kerülni, számolunk ezzel is, hogy az ellenfelünk talán már jobban játékban van, de ezzel a feladattal kell megbirkóznunk.
Irány Európa!
Nem csupán a Budapest Honvéd–Zalgiris (kezdés 21 óra, élő: M4 Sport) párharc kezdődik a mai napon. 19 órától (szintén élőben az M4 Sporton) a Debrecen az albán Kukesit fogadja, 20.30-tól pedig (élőben Duna World) a tavaly a csoportkörig jutó Mol Fehérvár FC a montenegrói Zeta otthonában lép pályára az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gólzáporos győzelmet aratott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia második edzőmeccsén

Lejátszotta második edzőmeccsét az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapata. Tovább olvasom