Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Nem sokáig maradt munka nélkül Siha Zsolt: a SZEOL SC után a Makót veszi át a szakember

A SZEOL SC megszűnő felnőtt futballcsapatának trénere, Siha Zsolt vette át az NB III-tól búcsúzó Makó FC irányítását. Az új szakvezető minél hamarabb visszajuttatná csapatát a harmadik vonalba.
Új edzővel kezdi a megyei I. osztályú bajnokságot a Ma­­kó FC: a harmadosztálytól bú­­csúzó csapat vezetését a SZEOL SC-t irányító Siha Zsolt vette át.

– Derült égből villámcsapásként ért a felkérés – kezdte Siha Zsolt, a Makó új edzője.

– Mire kiderült, mi lesz a SZE­OL SC felnőtt csapatának sorsa, addigra azt gondoltam, a csapatoknál már eldőlt, hogy kik lesznek az edzők. Lehet, hogy használt volna egy kis pihenő, de egy megkeresést akkor lehet elfogadni vagy elutasítani, ha létezik. Olyan elképzelést vá­­zoltak fel a vezetők számomra, amit egy rövid mérlegelés után elvállaltam. Célunk, hogy mi­­­nél rövidebb idő alatt NB-s osztályban játsszon a Makó, majd visszakerüljön a Csongrád me­­­gyei futballtérképen oda, ahová való.
Újra a kispad mellett. Siha Zsolt ezentúl a makói sikerekért dolgozik. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS
Újra a kispad mellett. Siha Zsolt ezentúl a makói sikerekért dolgozik. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS
A csapat már elkezdte a felkészülést, sőt, szerdán már egy tesztmeccsen is pályára léptek a makói labdarúgók, a Mezőhegyes ellen vereséget szenvedtek. A csapattól eddig főleg távozók vannak, azonban az NB III-ban szerepelt keret több tagja a következő idényben is a Makót erősíti. Nem csupán a tréner, hanem az erőnléti ed­­ző is a SZEOL SC-től érkezik, Buzási Péterre ugyanis a szakmai stáb tagjaként is számítanak, emellett pedig a pályán is igyekszik segíteni csapatát.

– Az átigazolási időszak le­­zárultáig felesleges belemenni esélylatolgatásokba. A lehető legrövidebb időn belül szeretnénk feljutni, remek körülmé­nyek között dolgozhatunk. Ha­­talmas kihívás ez a feladat számomra, mert a SZEOL SC-nél az NB II-es kiesést követően egy kész csapatot vehettem át, elsősorban a lelkekkel kellett foglalkozni. Pozitívnak értékelném az előző évben szerzett bronzérmet annak el­lenére, hogy szerettünk volna feljutni. Most viszont más jellegű munka vár rám, hiszen egy egészen új csapatot kell építeni – zárta az újdonsült ma­­kói edző.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a focihétvége: 24. Sziget-kupa tizenhat csapattal

Tizenhat csapat nevezett a mától vasárnapig tartó 24. Sziget-kupa kispályás labdarú­gótornára. Tovább olvasom