Fotó: Shutterstock

Egészen a Holdig eveznének négy ország sportolói

Persze virtuálisan szeretnék összehozni azt a 384 400 kilométert.

Négy ország evezősei különleges kihíváson vehetnek részt, amelynek célja, hogy virtuálisan elérjenek a Holdig.

Az akcióhoz ezúttal is ausztrál, brit, kanadai és új-zélandi evezősök csatlakozhatnak, akikre az a feladat vár, hogy május 21. és 31. között ergométeres evezésük során a megtett távolságot feltöltsék egy online adatbázisba, és végül közösen sikerüljön legyűrniük a 384 400 kilométert.

A négy nemzet evezőseit korábban hasonló internetes aktivitás hozta össze: az „Egyperces kihíváson” több mint 2300 sportoló, köztük olimpiára készülő profi, valamint lelkes amatőr vett részt.

A világjárvány miatt az ergométeres edzések még mindig jellemzően a sportágban élők napi munkájának szerves részét jelentik, tekintve, hogy korlátozottan tudnak vízen készülni.

Forrás: MTI

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások