Újra edzettek a Szalaiért sztrájkoló mainzi futballisták

Szerdán szolidaritásból hagyták ki az edzést.

Csütörtökön újra edzettek a német Bundesligában szereplő Mainz labdarúgói, akik azért hagyták ki a szerdai tréninget, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat Szalai Ádámmal, az együttes magyar válogatott támadójával, akivel nemrég közölték, a jövőben nem számítanak rá.

Rouven Schröder sportigazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján „kényelmetlennek” nevezte a szituációt, és megerősítette, hogy a gárda valóban a magyar csatár ügye miatt nem edzett, ugyanakkor továbbra is állítja, Szalai elküldésének hátterében kizárólag sportszakmai okok vannak.

A Bild ezzel ellentétben arról számolt be, hogy Szalai Ádámnak egy elfajult anyagi vita miatt kell új csapatot keresnie, ugyanis a játékostársak által megválasztott tanács tagjaként szót emelt a vezetés ellen, amely a koronavírus-járvány ideje alatt csökkentett béreket nem kompenzálta azóta, holott ebben megállapodtak egymással a felek.

Rouven Schröder sportigazgató három napja közölte, hogy Szalai nem szerepel a szakmai terveikben, és „valószínűtlen, hogy megkapja azt a játékidőt ebben a szezonban, amelyben reménykedik”. Hozzátette, hogy a támadó számára a klubváltás jelentheti a megoldást.

A 32 esztendős Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, a Mainzhoz, amelyben azonban nem vált alapemberré. Az új Bundesliga-idény múlt heti első fordulójára a keretbe sem nevezte őt Achim Beierlorzer vezetőedző.

Forrás: MTI

Hozzászólások