Délmagyar logó

2019. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán Még több cikk.

˝Ötéves MOL-PICK-jubileum˝

,,Megesznek bennünket, de szép lesz az ezüst is!" - fogalmazták meg a várakozásukat többen. Ők voltak a pesszimisták, a csapat viszont ezzel semmit sem foglalkozott.
Öt éve, 2014. május 18-án úgy ébredt minden PICK Szeged-szurkoló, hogy dörzsölte a szemét, megnézte a Délmagyarország hasábjain, hogy tényleg jól tudja-e az eredményt, nem-e csak álmodta, hogy a Juan Carlos Pastor irányította csapat bejutott Berlinben az EHF-kupa döntőjébe. Már ez csoda volt, hiszen a házigazda Füchse együttesét verték meg az elődöntőben, akkor a német csapatban olyan nemzetközi klasszisok szerepeltek, mint Iker Romero, vagy éppen az orosz Igropulo. De Mikler Roland bravúrjai, Balogh Zsolt és Ilyés Ferenc góljai azt eredményezték, hogy meglepően simán nyert a PICK, méghozzá 24–22-re, és jöhetett a Max-Schmeling-Halléban a döntő.

Omayer, Gajic, Tej, Kavticnik, Simonet, Dolenec, Grebille, Guigou, Fabregas és a már azóta Szegeden szereplő Gaber alkotta többek között a francia Montpellier keretét. Félelmetes névsor, csupa-csupa remek játékos, akik a nemzetközi porondon is klasszisnak számítottak.

„Megesznek bennünket, de szép lesz az ezüst is!" – fogalmazták meg a várakozásukat többen. Ők voltak a pesszimisták, a csapat viszont ezzel semmit sem foglalkozott.

Már a bemutatáskor érezni lehetett, hogy itt valami nagy dolog készül. Olyan arccal futottak ki a szegedi kézilabdások, ami győzelmet ígért. Nem is találta a fogást a gall csapat, próbált mindent, de a zseniálisan kézilabdázó Ilyés Ferenc vezérletével ment előre a PICK Szeged. Nem ismert lehetetlent, volt olyan időszak, amikor kettős emberhátrányban is gólt dobott, a végén pedig ünnepelhetett, 29–28-ra nyert, amikor a svéd Jonas Larholm bedobta a mindent eldöntő büntetőt, akkor kezdődhetett a tánc. A klub történetének első nemzetközi sikerét aratta, megnyerte az EHF-kupát. 

Elrepült öt év. Mindenki emlékszik a szegedi ünnepre, a totálisan megtelt Dugonics téri ünnepre, a táncra, az énekre, azokra a boldog pillanatokra, amiket ez a csapat a szurkolóknak varázsolt. Ezek szép emlékek, ami büszkeséggel tölt el minden szurkolót. Öt év eltelte után is jár a köszönet, az, hogy „Szép volt fiúk!" 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a szegedi sportélet rangos díjait: hatan részesültek kitüntetésben a városházán

Átadták a szegedi sportélet rangos díjait: hatan részesültek kitüntetésben a városházán
Szeged napja alkalmából ismét a városházán jutalmazták a város legsikeresebb sportolóit,… Tovább olvasom