Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Remek négyszázasok - egyesben Kárász Anna hatodik lett a világbajnoki kajakos, kenus válogató első napján

A szolnoki első világbajnoki kajakos, kenus válogató első napján a férfiaknál K1 400 méteren három szegedi végzett a 2-4. helyen, míg a nőknél K1 500 méteren Kárász Anna hatodik helyen zárt.
Az NKM Szeged versenyzőinek a döntőbe jutással különösebb gondja nem volt, hiszen előfutamot nyert K1 500 méteren Kárász Anna, K1 400 méteren pedig Kuli István és Nádas Bence, majd a középfutamokban Kárász harmadik helyen került a fináléba, a férfiaknál pedig volt olyan selejtező, amelyben ez volt a sorrend: Nádas, Birkás Balázs (NKM SZeged), Kuli. Talán az időjárás volt az, ami megviselhette a sportolók testét és idegeit, hiszen a szél például folyamatosan erősödött.

Ez azonban nem zavarta a férfiakat, akik hasonló sorrendben értek célba – a 2–4. helyen, mert hogy előttük végzett Tótka Sándor, az UTE kiválósága.

A nőknél Kárász Annának a döntő már nem sikerült ilyen jól, hiszen a hatdoik helyen zárt.

A válogatóverseny pénteken a női és a férfi 200, valamint az 1000 méteres döntőkkel folytatódik, és egészen vasárnap estig tart.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elindult a jegyárusítás a Szőke Tisza nemzetközi táncversenyre

Június 15-16-án 19. alkalommal rendezik meg Szegeden az újszegedi sportcsarnokban a Szőke Tisza 2019… Tovább olvasom