Sport

2019.07.24. 07:39

Sikeres délelőtt a vizes-vb-n, olimpiai kvótás a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó, szétúszással döntős Kenderesi is

Sikeres délelőttöt zártak a magyar úszók a kvangdzsui világbajnokság negyedik napján: Cseh László 200 méter vegyesen a legjobb idővel jutott elődöntőbe, mellette ugyancsak az esti programban érdekelt lesz Németh Nándor 100 méter gyorson, Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána pedig 200 méter pillangón. Ugyan a fináléba nem jutott be, de 12. helyével olimpiai kvótát szerzett a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó.

MTI

Az előfutamok során a magyarok közül elsőként Németh Nándor állt rajthoz 100 méter gyorson: a BVSC 19 éves versenyzője a 13 előfutamból a tizedikben kapott helyet, 48.36 másodperces ideje mindössze 19 századdal marad el saját országos csúcsától, ez pedig összesítésben a hatodik helyet jelentette.


 "Végre sikerült kiúsznom magam, ez az első nap a váltóban nem jött össze. Nagyon jó volt a világbajnok Caeleb Dressel mellett úszni, sikerült megfelelően felépítenem a futamot, talán délután az utolsó huszonötön kellene kicsit jobban átlendülni, de nem panaszkodom, mert délelőtt sose úsztam még ilyen jót" - nyilatkozta Németh, aki szerint a fináléba kerülésért mindenképpen 48 másodpercen belüli időre lesz szüksége.


Férfi 200 méter vegyesen a kilencedik vb-jén szereplő Cseh László és Bernek Péter képviselte a magyar színeket: a 33 éves veterán Cseh ebben a számban többek között egyszeres olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmesnek mondhatja magát, legutóbb a 2013-as barcelonai vb-n vállalta a távot, akkor az ötödik lett.


Cseh 1:57.79-cel messze idei legjobbját úszta - ez mindössze kilenc századdal rosszabb, mint hat évvel ezelőtt Barcelonában a döntőben -, és az első helyen jutott az elődöntőbe. "A végén azért elfáradtam, de még mindig nem tudtam magam kiúszni, kicsit még gyakorolni kell. A végén láttam, hogy Szeto Daija mögöttem van, de nem akartam megégetni magam, kellett a jó idő, inkább meghúztam kicsit. Ha délután ugyanennyit úszók, annak nagyon örülök, ha bejutok a döntőbe, annak még inkább, ez megerősít abban, hogy van bennem még és tudok én úszni, csak vannak néha problémák" - nyilatkozta Cseh, aki 50 méter pillangón csak a 32. lett. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nincs különösebb baj a pillangójával, csak a 2015-ös kazanyi vb-bronz és 2016-os londoni Eb-ezüst "elhitette vele, hogy sprinter, de sajnos nem az."    


Bernek Péter 2:02.56-tal a 31. lett. "Az eleje még úgy ahogy rendben volt, de aztán azt éreztem, bármit csinálok, nem kapok rendesen levegőt. Talán benne van, hogy indulás előtt otthon két hétig antibiotikum-kúrán voltam, és az orvosok egyébként is mondták, meg kellene műteni az arcüregemet. Sajnálom, mert ennél én sokkal többre vagyok képes" - értékelt Bernek.


Női 200 méter pillangón ugyan Hosszú Katinkáé a világ idei második legjobb ideje, mivel ezt már az országos bajnokság után úszta, az ott őt legyőző Európa-bajnok Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána indulhatott ebben a szám Kvangdzsuban. A két magyar egymás mellett úszott gyakorlatilag végig és csak a világranglista vezetője, az amerikai Hali Flickinger győzte le őket a világ idei legjobbjával (2:05.96). Kapás 2:07.60 perccel a második, Szilágyi 2:08.16-tal a harmadik idővel ment tovább.


 "Mind a ketten nagyon boldogok vagyunk, a következő cél, hogy ott legyünk a döntőben. Biztosak voltunk benne, hogy jól tudunk majd együtt menni" - mondta Kapás. Szilágyi hozzátette, reggeli, taktikus úszás volt, és nagyon jó hatással voltak egymásra Kapással.


A 4x100 méteres vegyes vegyesváltó a Bohus Richárd, Sztankovics Anna, Szabó Szebasztián, Hosszú Katinka összeállításban indult, 3:48.44 perccel futamában a hetedik helyen csapott célba, de japánokat kizárták. Az utolsó futamban végül a kínaiak is erre a sorsra jutottak, ez pedig azt jelentette, hogy a 12. helyen zárt a váltó, így jövőre a tokiói olimpián ebben a számban is ott lehetnek a magyar úszók.


"Eredetileg a döntő volt a célunk, de ahogy megláttuk az időnket, utána gyorsan lejjebb adtunk belőle. Aztán kicsit olyan volt, mintha nyertünk volna a lottón" - mondta Hosszú Katinka.


Kenderesi Tamás szétúszással bejutott a döntőbe 200 méter pillangón.


A 22 éves magyar versenyző, az aktuális világranglista második helyezettje kedden az előfutamból a tizenegyedik helyen jutott tovább, az elődöntőben viszont holtversenyben a nyolcadik időt úszta a bolgár Antani Ivanovval, így az egyik leggyilkosabb számban szétúszás várt rá a szerda délelőtti program felvezetéseként.


A két úszó, ahogyan arra számítani lehetett nem szakadt meg, s csak a végén döntötte el a dolgot, Kenderesi végül 13 század előnnyel, 1:59.39-es idővel csapott célba.


"Ez nagyjából egy országos bajnokság előfutamának felelt meg. Jól ismerjük egymást, furcsa volt, hogy pont vele kerültem össze, de sikerült kontrollálnom a futamot. Furcsa gondolatok vannak a fejemben, mert a felkészülésem jobban sikerült, mint az országos bajnokság előtt, ahol olyan időt úsztam, amivel itt simán érmes lehetnék" - nyilatkozta Kenderesi és hozzátette, hogy a előfutamok előtt egész éjjel fájt a feje, a helyi ételek miatt pedig a gyomorpanaszai voltak, így alig aludt az elmúlt napokban. "Nincs bennem túl sok pihenés, ezt szeretném pótolni, abba akarok kapaszkodni, hogy a vb előtt nagyon jól ment az edzés, ennek pedig valahogyan ki kell jönnie" - fűzte hozzá.


A szám olimpiai bronzérmese sérüléssel küszködik, oldalsó térdszalagszakadással versenyez Kvangdzsuban, ezért gyakorlatilag rögtön a világbajnokság után megműtik majd.


A szerda esti programban Milák Kristóf és Kenderes Tamás a 200 méter pillangó, közép-európai idő szerint 13.47 órakor kezdődő döntőjében lesz érdekelt.


(Lead-kép: MTI)

Címkék#úszás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!