Délmagyar logó

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -10°C | 0°C Még több cikk.

Skoric nem ismer félelmet - Törött csuklóval is védett a Szent Mihály kapusa

Az Astra elleni mérkőzés 68. percében eltört a csuklója a női labdarúgó NB I-ben szereplő Szent Mihály kapusának, Tamara Skoricnak azonban eszébe sem jutott, hogy ne védje végig a meccset. A bosnyák válogatott kapus hosszabb távon is szívesen maradna Szegeden.

Nagyon fájt, de semmi nem járt a fejemben, csak az, hogy védenem kell tovább. 2–0 volt oda, arra gondoltam, ezt még meg lehet menteni, a kapuban kell maradnom, és segítenem a csapatom

– emlékezett vissza az Üllőn történtekre a Szent Mihály kapusa.

Tamara Skoricnak a szerencsétlen mozdulat után a hátralévő bő húsz percben még három védése is volt a sérült kezével. Műtétre ugyan nem volt szükség, az orvosok viszont hathetes kényszerpihenőt írtak elő számára, jelenleg ezt próbálja lealkudni.

 Egyből azt mondtam, ennyit biztos nem fogok kihagyni. Négy hétig gipszben kell lennie a kezemnek, de én három hét múlva már védeni akarok

–mondta a bosnyák kapus, akinek általában nincs szerencséje a sérülésekkel. Az Astra elleni meccs előtti napokban az orrát törték el egy edzésen, eddigi futballkarrierje során pedig már tizenkét alkalommal törött el valamelyik testrésze, viszont éppen ebből adódóan nem ijed meg semmitől.
Háromszor is törött kézzel védett a Szent Mihály kapusa. Fotó: Frank Yvette
Háromszor is törött kézzel védett a Szent Mihály kapusa. Fotó: Frank Yvette
Tamara néhány szót már tud magyarul, és a Szent Mihály családias hangulatának és környezetének hála, őt is hamar befogadták a csapattársak, és bár ez az első külföldi állomása, gyorsan megtalálta a közös hangot a többiekkel is. Abban, hogy focizik, valamint hogy a női NB I-ben újonc csapatot választotta, nagy szerepe volt csapattársának, Jelena Koprenának, akivel egy városban nevelkedtek. – Hét évig atletizáltam, de ott kevés volt a kontakt. Sokat fociztam a fiúkkal, majd Jelena elhívott egy edzésre, ahol megkérdeztem, mi lenne, ha kapus lennék. Az edző örült annak, hogy beálltam, a barátságos meccsünkön viszont már eltört a lábam – emlékezett vissza a Szent Mihály kapusa.

Skoric féléves szerződést kötött a csapattal, de szeretne maradni hosszabb időre is, a karján olvasható latin nyelvű tetoválás (dum spiro spero – azaz amíg élek, remélek) pedig mottójának is tekinthető, és csapatának is iránymutatást adhat. – Úgy érzem, bent tudunk maradni. Nagyon erős a magyar női NB I. Boszniában a szarajevói csapat kiemelkedik, itt többen is megütik azt a szintet, de a csapategységünk sokat segíthet nekünk – zárta a 24 éves bosnyák válogatott hálóőr.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elődöntős a Szeged: ma 14 órától a Német bamberg az ellenfél

A szarajevói férfi tekecsapat világkupa-selejtezőjében a Szegedi TE a negyedik helyen zárt, és ma 14… Tovább olvasom