2020. 01. 28. 06:30 | [email protected]

Mondhatjuk, tartozott nekünk a sors azzal, hogy női asztalitenisz-csapatunk kijutott a tokiói olimpiára, de gyorsan tegyük hozzá, hogy ebben most nem sors, sokkal inkább Madarász Dóra, Pergel Szandra és Fazekas Mária keze döntött. Az viszont tényleg a sors játéka, hogy a portugáliai Gondomarban rendezett kvalifikációs tornán együttesünk néhány perccel azután szerezte meg a kvótát, hogy női vízilabdacsapatunk a hazai Eb-n az elődöntőben elvérzett a spanyolok ellen, így a pólós lányoknak még nincs kvótájuk…

Ha visszamegyünk az időben, emlékezhetünk az 1988-as szöuli olimpiára, amelyen debütált az asztalitenisz, és először játszottak meccset a harmadik helyért – hiszen a világ- és Európa-bajnokságokon az elődöntők vesztesei egyaránt bronzérmesek –, és ennek Klampár Tibor lett az áldozata: 35 évesen a negyedik helyen végzett, és így nem kap olimpiai életjáradékot. Miként Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina sem, akik a 2000-es sydney-i olimpián a páros bronzmeccsét a lehető legkisebb különbséggel, 3:2-re, a döntő szettben 21–19-re bukták el egy koreai kettőssel szemben.

Azóta pedig az lett a nagy szívfájdalmunk, hogy 2008-ban hiába került fel a csapatverseny is az olimpiára, mi egyszer sem kerültünk be a 16 együttest felvonultató mezőnybe. Az asztaliteniszben szörnyen bonyolult a kvalifikáció, és rendre változik. Ha Peking előtt a sydney-i szabályok lettek volna érvényben, vagy Sydney előtt a pekingiek, női csapatunk mindkét olimpián indulhatott volna, a valóságban viszont egyiken sem volt ott… 2008-ban egyéniben Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra is asztalhoz állhatott, de a játékok előtt a vb-n negyeddöntős, előző évben Eb-t nyert csapatunk nem…

Igazság szerint most volt a legkevesebb esélyünk megszerezni a kvótát, mert a kétszeres Európa-bajnok, és a világranglistán 38. Póta Georgina gyermeket vár, így a portugáliai tornára nem utazhatott el.

Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány a helyére merész húzással Fazekas Máriát hívta be, aki maga is Európa-bajnok, de még 2000-ben nyert a csapattal! A Budaörs játékosa 44 éves, és másfél évtized után tért vissza a válogatottba. S a szakvezető ütős csapatot hozott össze, mert Fazekas Pergel Szandrával (aki a világranglistán a 71.) összeállva a horvátok és a három kínaival felálló (!) portugálok ellen is megnyerte a párost, Madarász Dóra (64.) mindhárom egyéni meccsét behúzta, Pergel a kettőből egyet; a portugálok 3–1-es legyőzése után ünnepelhettük a csapatkvótát. Itt volt már az ideje.

Címkék

Hozzászólások