Délmagyar logó

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Számítanak a drukkerekre

Holnap perdöntő mérkőzést játszik a férfi első osztályú röplabdabajnokság kiemelt csoportjában szereplő HPQ Szeged. Nusser Elemér edző együttese ugyanis azt a MAFC-ot fogadja, amelytől 2:0-s vezetés után szenvedett vereséget.
A HPQ Szeged férfi röplabdacsapata az eddigi nyolc bajnoki fordulóban ötször győztesen, míg háromszor vesztesen hagyta el a pályát. Az első osztályú bajnokság kiemelt csoportjában szereplő U23-as magyar válogatott eredménye nem számít be a végső sorrend kialakításába, így Nusser Elemér vezetőedző együttesének tulajdonképpen csak a MAFC elleni veresége befolyásolhatja a sorrendet. A fővárosi egyetemistáknak rosszabb a sorsolásuk, mint a szegedieknek. Ugyanis ők idegenben játszanak valamennyi riválisukkal, míg a HPQ csak Dunaújvárosba utazik. A holnapi mérkőzésen kívül fogadja még a Kecskemétet is.

– Perdöntő ütközet előtt állunk, hiszen amelyik csapat nyer, óriási lépést tesz a legjobb négy közé kerülés felé – jelentette ki a szakvezető. – Úgy számolunk, amennyiben meg tudja a csapat ismételni a Kecskeméten mutatott játékát, s a következő debreceni mérkőzésünket is behúzzuk – mivel jobb a sorsolásunk –, akkor mi már páholyban érezhetjük magunkat. Ezt azonban nem szeretném elkiabálni, hiszen a MAFC nagyon egységes csapatként ismert. Az egész országból összeszedte az egyetemistákat, így 12 egyforma tudású röplabdás áll a fővárosi edzőkollégám rendelkezésére.

A tréner elmondta, mindenki egészséges, és nagyon bízik abban, hogy a drukkerek segítségével sikerrel vívják meg a play off szempontjából nagyon fontos mérkőzésüket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád megye sportműsora

Tovább olvasom