Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

Téli szünet a megyeegyes csapatoknál: fontos a pozitív szemlélet az UTC-nél

Lassan munkába lendülnek a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság csapatai. A téli szünet alatt körbejárjuk, hogyan készülnek a résztvevők a tavaszi folytatásra. A sorozat ötödik részében a remek őszi hajrát produkáló UTC következik.
Tizenhét megszerzett pontjából tizenhármat az utolsó öt forduló során szerzett az UTC. A Kertész utcai klubnál az idény folyamán Balogh Dávid játékos-edzőként vette át a csapat irányítását, vezetésével pedig olyan bravúrokat ért el a csapat, mint a Csongrád idegenbeli legyőzése. Ezeken a meccseken nem csupán a jó eredményeknek, de a működő támadójátéknak is örülhettek a gárdánál, hiszen ezen az öt meccsen legalább két gólt mindig szerzett az UTC.
Bravúrok is voltak. Az UTC az első tízbe kerülne. Fotó: Karnok Csaba
Bravúrok is voltak. Az UTC az első tízbe kerülne. Fotó: Karnok Csaba
– Elkaptuk a fonalat, de jól jön a pihenő is. Múlt héten már elkezdtük a ráhangolódó munkát. Télen több tényezőn is szeretnénk tovább dolgozni, hathetes felkészülést végzünk el. Új impulzus érhette a srácokat, szerintem nagyon fontos a pozitív hozzáállás az élet minden területén, ezt próbáltam behozni a csapathoz is – mondta az UTC játékos-edzője, Balogh Dávid. Hozzátette, a téli időszakban mindenképp szeretnének két-három játékost igazolni, már csak azért is, hogy valamelyest bővebb kerettel bírjon a csapat az évad második felében.
Az UTC a heti edzések mellett a Deszkkel és a Makó II.-vel biztosan találkozik a téli felkészülési meccsek során, emellett még több találkozót szeretnének lekötni a február végi rajtig. – A Dorozsma csak egy ponttal van előttünk, és ráadásul velük kezdünk. Ha minden jól sikerül, szeretnénk a hatodik–kilencedik hely valamelyikén zárni az év végén, de az első tízbe mindenképp be akarunk férni – mondta a tavaszi célokról az UTC játékos-edzője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A felelősség a futball része: elkezdte a munkát a Szeged-Grosics akadémia is

A felelősség a futball része: elkezdte a munkát a Szeged-Grosics akadémia is
Tegnap megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB III Közép csoportjának tavaszi folytatására a… Tovább olvasom