Délmagyar logó

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra 0°C | 11°C Még több cikk.

Tóth Noéminél pörkölt lesz a karácsonyi menü

A szentesi kötődésű egykori világklasszis vízilabdás, Tóth Noémi a Nápoly közeli Santa Maria Capua Veterén él férjével és ikerfiaival. A karácsony kicsit más, mint amit otthon megszokott, a hagyományok okán, illetve játékboltjaik miatt még szenteste is dolgoznak.

A szentesi kötődésű Tóth Noémi az egyik legszebben dekorált női vízilabdás a világon: Európa-bajnokságot az olasz és a magyar válogatottal is nyert, világbajnoki aranyat a magyarral 1994-ben, ötkarikás elsőséget az azzurikkal 2004-ben szerzett Athénban. Klubszinten 2 olasz (Orizzonte Catania) és 10 magyar (Hungerit-Szentes) bajnoki cím a mérlege, és tagja volt – testvérével, a Palermóban élő Gabriellával – a Kurca-partiak 1993-as BEK-győztes gárdájának.

– Az olasz válogatotthoz az akkori magyar szövetségi kapitány, Faragó Tamás sodort – elevenítette fel a történteket Noémi. – Telefonon sem keresett meg, csupán angol nyelvű kikérőt írt akkori klubomnak. Emellett az is befolyásolta döntésemet, hogy a hazautazásokhoz a repülőjegy árát nekem kellett volna fedezni – akkor már Olaszországban éltem –, míg az olaszok minden költséget álltak, ráadásul az ikrek, Emmanuel és Gabriel még kicsik voltak. De ez már a múlt, és csak azért meséltem el, mert lehet, hogy nem mindenki tudja, miként lehettem olasz színekben olimpiai bajnok.

Noémi és az ikrek, Emmanuel és Gabriel.  Fotó: DM/DV
Noémi és az ikrek, Emmanuel és Gabriel.
Fotó: DM/DV

A karácsonyt már évek óta új, választott hazájában ünnepli a Nápoly melletti Santa Maria Capua Veterén lakó Noémi, aki sikeres üzletasszonynak vallhatja magát: a családnak uszodája és három játékboltja van. Az ünnephez kapcsolódó szokások azonban mások, alkalmazkodnia kellett.

Három helyen

A szentesi Tóth család három városban karácsonyozik: Tóth Gabriella Palermóban, Tóth Noémi a Nápoly közeli településen, dr. Tóth Gyula és felesége, valamint a fia, ifj. Tóth Gyula és az ő családja Szentesen. De a famíliát ismerve lélekben idén is együtt lesznek, körülülve a virtuális nagy ünnepi asztalt.

– Akadnak különbözőségek, például az itteniek már december 8-án felállítják, feldíszítik a fenyőt, és vízkeresztig, január 6-áig áll. A családban idén ez kicsit késett, mert nálunk vendégeskedtek, edzettek a KSI fiataljai, de a fenyőt már előkészítettük, és van egy kis betlehem. Pontosabban volt... Éppen most verte le és törte össze Emmanuel, furcsa, ilyet korábban labdával sem csináltak. Az is más, hogy az ajándékot nem a Jézuska, a Télapó hozza; és az édességet a gyermekeknek Mikulás helyett a Befana nevű öreg jó boszorkány „szállítja" január 6-án, vízkeresztkor, a karácsony zárásaként.

A szenteste zaklatott Tóthéknál, december 24-én még az uszoda is üzemel, valamint a játékboltokban este 8-ig dolgoznak – ott is sokan hagyják az utolsó pillanatra az ajándékvásárlást –, utána érnek haza. Elfogyasztják a „fater", vagyis dr. Tóth Gyula által már előre, 23-án elkészített, megfőzött pörköltet – mindenki szereti az olasz famíliában is –, átadják egymásnak az ajándékokat, és belezuhannak az ágyba. A 25-e és 26-a a pihenésé: – A munka, a hajsza miatt ezek az esték nem olyan meghittek, családiasak, mint otthon, Magyarországon, Szentesen. Legjobban az ételek hiányoznak, amelyekhez itt alapanyagot sem lehet vásárolni, például a halászléhez megfelelő folyami halat, a töltött káposztához tejfölt és savanyú káposztát. Utóbbit egyszer apu próbált hozni, de mire ideért, megromlott, és dobhattuk ki. A magyar édességekhez fogható sincs Olaszországban.

Elárulta, vágyik rá, hogy megismertesse családjával a magyar, a szentesi karácsony hangulatát, de éppen elfoglaltságaik, munkájuk miatt erre a közeljövőben nem lát esélyt. – Mit kérek karácsonyra a Télapótól? – kérdezett vissza. – Hogy mindenki egészséges legyen, és így ünnepelhessünk együtt. Ilyenkor, „meglepve" magamat vásárolok pár ruhát, cipőt, évközben egyébként nem nagyon szoktam. Majdnem elfelejtettem, de feltétlenül írd le: boldog karácsonyt a szentesieknek és minden Csongrád megyei sportbarátnak!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hepp-kupa-finálé Szegeden

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének döntése értelmében az ABCOM-Szeged KE rendezheti meg a… Tovább olvasom