Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Újra hokimeccsen szurkolhatunk - Szombaton 18 órától: Goodwill Pharma Szegedi Vízmű-MAC Budapest

Hazai jégen kezdi meg az OB II-es bajnokságot a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorongcsapata.
A Tisza Volán SC hokiszakosztálya két év kihagyást követően szerepel újra a felnőttek között, és a szerb bajnokság után visszatért a magyar pontvadászatba. Az első meccsen, szombaton 18 órától a tavalyi ezüstérmes MAC Budapest együttesét látják vendégül a szegedi műjégpályán.

Hiába a kétéves kihagyás, a csapat így is tele van jól ismert nevekkel. A klub utánpótlásedzőjeként húz mezt Annus Döme, Balázs Csongor, Maslac Michael és Varga Dávid, a rutint képviseli a 43 éves Láng Csaba, a 42 esztendős Láng Zoltán és Molnár Zsolt, valamint a 41 éves Wehli Márk – aki egyébként tudósítóként rendszeresen beszámol a Forma–1-es Magyar Nagydíjról lapunkban. A legnagyobb visszatérőnek az utánpótlás-válogatott, Székesfehérvárról hazaigazoló Hajdú Botond számít. A csapat 21 fős keretéből 15 játékos Szegeden született, de a többiek is itt élnek évek óta, vagy éppen kötődnek a városhoz.
Lelkesen készülnek.  Hajdú Botond is várja már, hogy újra szegedi közönség előtt játszhasson. 
Fotó: Hemmertné Németh Annamár
Lelkesen készülnek. Hajdú Botond is várja már, hogy újra szegedi közönség előtt játszhasson.
Fotó: Hemmertné Németh Annamária
A jégkorongcsapat vezetése több kísérőprogrammal is készül a szurkolóknak: a harmadok közötti szünetekben lesz egész pályás kapuralövés a névadó szponzor ajándékcsomagjáért, a jegy mellé – a készlet erejéig – jár majd egy 20 oldalas kiadvány, amelyben az érdeklődők mindent megtudhatnak a csapatról, de minimeccset játszanak a klub fiataljai is, valamint átadják a szeptember hónap legjobb utánpótlás-játékosának járó díjat, amelyet Pallós Bertalan érdemelt ki. A meccsre a jegy 600 forintba kerül, a 14 éven aluliaknak a belépés ingyenes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatért a triatlonhoz és Tarnai ismét remekelt

Visszatért a triatlonhoz és Tarnai ismét remekelt
A duatlon-világbajnokságon negyedik helyet szerző szegedi sportoló, Tarnai László visszatért a… Tovább olvasom