Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Válogatott fit-kidesek

Vasárnap a látványosnak ígérkező szegedi diákolimpiai fit-kid-versenyen az országból 11 sportegyesületből 91 versenyző indul a hazaiakon kívül.
Az esemény rendezője a Hód Fitness SE, amelyet 12 sportoló képvisel. Rácz Ildikó vezetőedző és dr. Szatmári Zoltán edző semmit nem bíz a véletlenre, hiszen a vásárhelyi indulók közül tízen tagjai a magyar válogatott keretnek. Tudásukat és felkészültségüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly az Európa-bajnokságon tízen egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek. Az érdeklődők most is láthatják az Európa-bajnok Kajó Kinga gyakorlatát, aki ezen a versenyen is aranyeséllyel indul. Egyébként a két vásárhelyi szakember mind a tizenkét indulójától továbbjutást vár.

A versenyt kilenc korcsoportban rendezik meg, s korcsoportonként tíz versenyző jut be a Hódmezővásárhelyen április 22-én megrendezésre kerülő fit-kid diákolimpiai középdöntőbe, amely egyben Miss Fitness felnőtt női verseny is lesz. A vasárnapi versenyen egész nap a
fitneszéletmóddal kapcsolatos tájékoztatások, vásárlási lehetőségek, ugrálóvár várja az érdeklődőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vastaps járt Makón

A Karcag legyőzését (3–0) követően vastaps kíséretében vonult az öltözőbe a Makó csapata. A… Tovább olvasom