Sport

2019.07.13. 19:37

Valtteri Bottas indulhat az élről a Brit Nagydíjon

Az időmérő első részében Hamilton és Leclerc csatázott egymással, a második etapban már Bottas is jelentkezett, a Q3-ban pedig Verstappen csatlakozott a legjobbakhoz.

MTI

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését. A 29 éves versenyzőnek ez az idei negyedik, egyben pályafutása tizedik rajtelsősége, Silverstone-ban azonban először indulhat az élről.


Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok, a pontversenyben is élen álló brit Lewis Hamilton kezdheti a vasárnapi futamot, aki a legutóbbi négy versenynek az élről vágott neki. A két pilóta helyezéséről mindössze hat ezredmásodperc döntött.


 A harmadik és negyedik kockát a monacói Charles Leclerc (Ferrari), valamint a holland Max Verstappen (Red Bull) foglalhatja el.


Az időmérő első részében Hamilton és Leclerc csatázott egymással, a második etapban már Bottas is jelentkezett, a Q3-ban pedig Verstappen csatlakozott a legjobbakhoz.


Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 15.10-kor rajtol.


A teljes rajtsorrend:

    1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

    2. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

    3. sor:

Pierre Gasly (francia, Red Bull)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

    4. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

Lando Norris (brit, McLaren)

    5. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)  

Nico Hülkenberg (német, Renault)

    6. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

    7. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Romain Grosjean (francia, Haas)

    8. sor:

Sergio Péez (mexikói, Racing Point)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

    9. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

    10. sor:

George Russell (brit, Williams)

Robert Kubica (lengyel, Williams)

Címkék#forma1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!