Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Vastaps az olimpikonoknak - hazatért az aranygép

Vastaps az olimpikonoknak - hazatért az aranygép
Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a riói olimpiáról az aranygéppel, valamint korábban hazatért magyar olimpikonokat ma délelőtt a Syma Csarnokban.
Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával és edző férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be a csarnokba.

Az olimpiai himnusz felcsendülése után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, s a jó nemzetből jó család válik.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek.

Ezt követően a színpadra szólították a riói olimpia magyar érmeseit, elsőként a 800 méteres gyorsúszásban harmadik helyen végzett Kapás Boglárkát. Ezután jöttek sorban a bronz-, majd az ezüst- és végül az aranyérmesek, miközben egy nagy kivetítőn felidézték a riói sikerek pillanatait. A dobogósok közül egyedül a szegedi, de békéscsabai színekben induló súlylökő, Márton Anita hiányzott, aki ma Lausanne- ban Gyémánt Liga-versenyen vesz részt. Ugyancsak nem lehetett jelen az ünnepségen a Rióban ugyan érem nélkül maradt, ám négy éve, Londonban aranyérmet nyert és nemrég a NOB sportolói bizottságába választott Gyurta Dániel sem, akit lázas betegsége tartott távolt.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója a riói  szereplést illetően kiemelte: 11 ezer 303 sportoló vett részt az  olimpián, s közülük az eredményességet tekintve két magyar került  be az első tízbe, Hosszú Katinka és a kajakos Kozák Danuta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedre jön a futballelit

Szegedre jön a futballelit
Szegednek van NB I-es labdarúgócsapata, így a városba érkezik majd a Fradi, a Honvéd, az Újpest, a Vasas vagy a Debrecen. Tovább olvasom