Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 14°C | 25°C Még több cikk.

Vereséggel folytatta a felkészülést a Szeged-Csanád GA

Újabb felkészülési mérkőzést játszott az NB II-re készülő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A csapat a harmadosztályú Érd ellen ugyan kétszer is vezetett, mégsem tudta megnyerni a találkozót.
Harmadik nyári felkészülési mérkőzését már nem tudta megnyerni a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a hétközi, Füzesgyarmat elleni tesztmeccset követően egy újabb harmadosztályban érdekelt együttest, az Érdet fogadta. Pedig jól indult a szombat délelőtti mérkőzés, hiszen dominálni tudott a Szeged-Csanád GA, a gólra azonban jó félórát várni kellett. Ekkor egy kapu előtti kavarodásnál a nemrég a Váctól megszerzett Sóron Tibor eszmélt a leghamarabb, és az érdi kapus mellett a hálóba lőtt, 1-0.

A második félidőre sort cserélt Joao Janeiro, érkezett többek között a próbajátékon lévő kapus, a 20 éves Bonnyai Márk, aki az előző idényben az NB I-be feljutó Kaposvárban játszott. A vendégek egy fejessel hamar egyenlítettek a szünet után, de erre gyorsan jött a szegedi válasz, mert egy bal oldali beadást Erdei András lőtt kapásból az érdi kapuba.

Ezt követően azonban két eladott labdát kihasznált az Érd, méghozzá mindkettőből gólt is szerzett: a pontatlanságokat megbüntette az NB III Nyugati csoportjának legutóbbi ezüstérmese, így győzni tudott a gyulai Grosics Akadémián.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia legközelebb szombaton lép pályára, amikor újból Gyulán fogadja a szintén az NB II-re készülő Szolnok csapatát.

Joao Janeiro: - Jó mérkőzést játszottunk, ami jól szolgálta a felkészülésünket. Több próbajátékos is szerepet kapott, hogy megmutassa értékét, ebben az időszakban kaptunk három gólt.

Szeged-Csanád GA - Érd 2-3 (1-0)
Labdarúgó felkészülési mérkőzés, Gyula, Grosics Akadémia.
Szeged-Csanád GA: Alekszics - Zabari, Talabér, Tóth G., Manga, Germán, Oláh G. Andorka, Sóron, Szabó P., Orosz. Játszott még: Bonnyai (kapus), Kárász, Moga, Bitó, Zvara, Erdei, Cigan, Popin, Balogh G., Varga Sz., Bata. Edző: Joao Janeiro. 
Szegedi gól: Sóron (33.), Erdei (56.).

(Fotó: Érdi VSE / Balogh István)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tét a tokiói olimpia: a szegedi Olasz Anna vasárnap hajnali 1-kor úszik a vizes-vb-n

Tét a tokiói olimpia: a szegedi Olasz Anna vasárnap hajnali 1-kor úszik a vizes-vb-n
A szegedi sportolónak az első tíz hely valamelyikén kell végeznie ahhoz, hogy ott lehessen az… Tovább olvasom