Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 20°C | 28°C Még több cikk.

Babosék nyerték a döntőt Rómában

Babosék 1 óra 13 perc alatt verték meg a vártnál kisebb ellenállást tanúsító, első helyen kiemelt duót.
Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic harmadik helyen kiemelt duója két szettben legyőzte a vasárnapi döntőben a Martina Hingis, Sania Mirza svájci, indiai kettőst, s ezzel megnyerte a római salakpályás tenisztorna női páros versenyét.

Babosék 1 óra 13 perc alatt verték meg a vártnál kisebb ellenállást tanúsító, első helyen kiemelt duót, egyben revánsot véve a márciusi, miami elődöntőben elszenvedett vereségért.

A 22 éves magyar játékosnak ez volt a 11. tornagyőzelme párosban, legutóbb a hónap elején ünnepelhetett Marrákesben, ugyancsak Mladenoviccsal.

Honlapja szerint Babos jelenleg a 17. helyen áll a páros világranglistán, ezt és eddigi legjobb helyezését (14. - 2014. augusztus 4.) bizonyosan megjavítja hétfőn. Sőt, az eddigi legjobb magyar pozíció is biztosnak tűnik. Az eddigi magyar csúcs párosban a 13. hely: Temesvári Andrea és Mandula Petra is állt ebben a pozícióban.

Eredmény:

női páros, döntő:

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 3.)-Martina Hingis, Sania Mirza (svájci, indiai, 1.) 6:4, 6:3

Babos Tímea tornagyőzelmei párosban:

2012 Birmingham (partner: Hszie Szu-vej, tajvani)
2013 Bogota (Mandy Minella, luxemburgi)
2013 Monterrey (Date-Krumm Kimiko, japán)
2013 Marrákes (Mandy Minella)
2013 Szucsou (Michaella Krajicek, holland)
2013 Taskent (Jaroszlava Svedova, kazah)
2014 Sydney (Lucie Safarova, cseh)
2014 Kuala Lumpur (Hao Csing-csan, tajvani)
2015 Dubaj (Kristina Mladenovic, francia)
2015 Marrákes (Kristina Mladenovic)
2015 Róma (Kristina Mladenovic)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gerrard vereséggel búcsúzott az Anfield Roadon

Nem sikerült a hazai búcsúja Steven Gerrardnak: a Liverpooltól a szezon végén 17 év után távozó… Tovább olvasom