Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 27°C Még több cikk.

Idén már nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott

A nemzeti csapat jövő tavasszal játssza következő felkészülési meccsét.
Nem lesz mérkőzése novemberben a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely az új szövetségi kapitány kiválasztása után, jövő tavasszal játssza következő felkészülési meccsét.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint a nemzeti csapat - miután a harmadik helyen végzett világbajnoki selejtezőcsoportjában, így nem jutott tovább a pótselejtezőbe - egy előszerződés értelmében idegenben lépett volna pályára. Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondása azonban új helyzetet teremtett, és mivel a novemberi időpontig alig három hét van hátra, az MLSZ vezetése "kockázatosnak, felelőtlennek és szakmai szempontból haszontalannak" ítélte a mérkőzés elvállalását.

Az MLSZ közölte, Egervári távozása óta számos neves külföldi szakember vette fel a kapcsolatot a szövetséggel, és jelezte, lát fantáziát a csapat irányításában, és érdekli a kapitányi állás. A döntést ugyanakkor nehezíti, hogy a szakemberek kiválasztása során azt is tekintetbe kell venni, rendelkezik-e az illető edző élő szerződéssel. A szövetség vezetői szerint jól halad a folyamat, de a jövő héten még nem várható bejelentés.

Olvasóink írták

  • 2. MW2012 2013. október 25. 14:51
    „1. vakanyad 2013.10.24. 10:39
    Mondjuk némelyik ki tudna rúgni pár köbméter földet, csak labdát ne mutass nekik, mert megijednek...”
  • 1. vakanyad 2013. október 24. 10:39
    „Jöhetnek hozzám gazolni,kertet ásni,de lehet hogy még arra sem jók.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfsborg Boras-Esbjerg, labdarúgó Európa Liga csoportmérkőzés, 3. játékhét

Északi kalandozás, amelyből egy harmadik csapat, a csoportelső Salzburg jöhet ki a legjobban. Tovább olvasom