Délmagyar logó

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 20°C | 33°C Még több cikk.

Újra nyert a vasember: Szőnyi Ferenc 222 óra küzdelem után ért célba

Újra nyert a vasember: Szőnyi Ferenc 222 óra küzdelem után ért célba
Embert próbáló körülmények között versenyzett úszva, biciklin és futva Szőnyi Ferenc, a New Orleans-i tízszeres ironmanfutam friss győztese. Az 54 éves ,,vasember" nem fárad, évről évre keményebbnek tűnik.
„Sziasztok. 8 fok van. Tegnap dél óta esik, vagy szakad a hideg eső. Délután egy órakor leállították a versenyt a hirtelen jött vihar miatt másfél órára, és mindenkit betereltek az ebédlőbe. Fél háromkor újra mindenki rajthoz állhatott, és folytathatta ott, ahol abbahagyta. A versenyzők át vannak fagyva, testük és izomzatuk le van lassulva. Mindenki nagyon fázik. Feri óránként öltözik, és öt óránként vesz egy forró zuhanyt. (...) De senki sem panaszkodik, csak teszi a dolgát. Feri a körülményekhez képest jól van, csak nagyon fázik. Holnaptól már jobb időt ígérnek. Addig is faljuk a kilométereket! Szurkoljatok Ferinek!" – november 13-án még ez az üzenet volt olvasható Szőnyi Ferenc ultrafutó Facebook-oldalán, három nappal később pedig már ünnepelt a csapat.

Hatalmas teljesítménnyel a magyar versenyző nyerte meg az Egyesült Államokban rendezett New Orleans-i tízszeres ironmanfutamot, a Decaman USA-t. Az 54 éves komáromi sportoló 222 óra alatt teljesítette a 38 kilométernyi úszásból, 1800 kilométer kerékpározásból és 422 kilométer futásból álló távot.

Egy év, két extrém verseny

– Év elején döntöttem el, hogy milyen versenyeken akarok részt venni. Úgy építettem fel az egész évemet, hogy legalább két extrém verseny férjen bele, és lehetőleg a maximumot ki tudjam hozni magamból – nyilatkozta lapunknak Szőnyi Ferenc.
 
Szőnyi Ferenc újra győzött: tízszeres ironman, azaz vasember lett Amerikában. Fotó: Facebook

– Tizenhatan indultunk a megmérettetésen, végül tízen teljesítettük az egész távot. New Orleansban a verseny nemcsak a táv miatt volt húzós, az időjárási körülmények is sokszor hátráltattak: három napig szakadó esőben és hidegben kellett kerékpároznom. Ekkor úgy éreztem magam, mint egy menekült, aki már csak arra vár, hogy fogyjanak a kilométerek minél gyorsabban – avatta be lapunkat.

 Úszóruhája majdnem kifogott rajta

– A távval nem volt problémám, mert rendszeresen kerékpározok, és az állóképességem is jó, ezért a futástól sem tartottam. Az úszásnál viszont adódott némi gond, mert a verseny előtt nem tudatosult bennem, hogy tízéves az úszóruhám, és már nem annyira strapabíró.

Az egész testet fedő ruha szigetelő funkciót lát el, az enyém viszont egy-két óra után elkezdte megszívni magát vízzel, és a kétkilós úszóruha ötkilóssá nehezedett – ezt csak a verseny után vettem észre – mesélte a komáromi sportoló.

– Évek óta járok különböző versenyekre, ahol jó helyezéseket sikerült elérnem. Ezek az élmények tudatosították bennem, hogy megfelelő az állóképességem.

Az energiabeosztáson kívül ügyelni kell a táplálkozásra, a folyadékbevitelre és a ruházatra. A New Orleans-i futamon a pihenőket rögtön evés-ivással kezdtem, ruhát cseréltem, és napi háromszor másfél-kétórás alvásokat iktattam be. Életformává vált számomra a sport, koromnak ellentmondva szeretnék a világ élvonalában maradni minél tovább – remélem, van erre esélyem, és jövőre is indulhatok ilyen versenyen – fejezte be.

Méltán büszke magára

Egy korábbi interjúnkban a kezdetekről is mesélt az ultrafutó. Nem futott, nem sportolt, mielőtt futásra adta volna a fejét, avatta be lapunkat. „Keményen dolgoztam az építőiparban, meg tudtam fogni a munka végét, nem kerestem kifogásokat soha, de a mozgás nem volt mindennapi része az életemnek" – mondta, és hozzátette, sportsikereit tulajdonképpen a gazdasági sikertelenségeinek köszönheti.
Szőnyi Ferenc ultrafutó.  Fotó: Facebook
Szőnyi Ferenc ultrafutó. Fotó: Facebook
Azzal folytatta, ahogy Magyarországon egyre rosszabb helyzetbe került az építőipar, úgy lett egyre több ideje a sportra koncentrálni. Tulajdonképpen csak az elmúlt pár évben tudatosodott benne az is, hogy rátalált az útjára.

„Nem foglalkoztatott ez a kérdés korábban, éltem az életem, gyereket neveltem, futottam, versenyeztem. Az első igazán eufórikus élményem a 2009-es triatlon-világbajnoki cím.

Még ma is megborzongok, ha arra gondolok, hogy középkorúként, alig néhány éves sporttapasztalattal képes voltam rá" – mesélte, és úgy folytatta, bár őt a hosszú távok szerelmeseként ismerik a sportrajongók, ha arra gondol, hogy a Hellrace-t (a Himalájában rendezett extrém nehézségű, 480 kilométeres verseny – a szerk.) is teljesítette, akkor szinte levegőt sem kap a büszkeségtől.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 éves magyar motorosra figyelt fel a hétszeres világbajnok!

10 éves magyar motorosra figyelt fel a hétszeres világbajnok!
Marc Marquez kiválasztott egy magyar tehetséget edzőtáborába. Tovább olvasom