Titok

Az MLSZ fegyelmi bizottsága megint lecsapott, természetesen kellő szigorral. Az okot az NB III-as Veszprém–Tatabánya mérkőzésen történtek szolgáltatták, a 21. percében a vendégek szöglete után a labda a hálótartóvasról pattant ki, a játékvezető azonban nem adta meg a Tatabányának a gólt. Az indulatok ezt követően elszabadultak, a játékvezető kiállította a reklamáló Bekő Balázst, a Tatabánya vezetőedzőjét, a kezdőből Gyürki Gergelyt, míg a cserék közül Módi Viktort.

A bizottság határozatából kiderül, hogy Bekő Balázs a három soron következő NB III-as bajnokin nem irányíthatja a kispadról a Tatabányát, Gyürki Gergely szintén a következő három, míg Módi Viktor a következő két meccsen nem játszhat.

Tiszta sor: a nevezett sporttársak nyilván nem a legválasztékosabb irodalmi stílusban hívták fel a játékvezető figyelmét arra az egyszerű tényre, hogy ha a labda túlhalad a gólvonalon, akkor gólt kell ítélni, márpedig jelen esetben ez történt, a háló­vasról csak úgy tud kipattanni a labda, ha áthalad a gólvonalon.

Aki járatos a magyar futball történelmében, azonnal beugorhat a chilei világbajnokság ’62-ből, a csehszlovákok elleni negyeddöntő, amelyen Tichy Lajos járt ugyanígy: lövés, hálóvas, kipattanó labda, néma játékvezetői síp. Egy bizonyos Nyikolaj Latyisevnek kellett volna gólt ítélnie, azonnal a magyar labdarúgás közellenségévé vált, mindenki gyűlölettel a hangjában említette a nevét évtizedeken át, dacára annak, hogy a nagy Szovjetunióból érkezett Rancaugába, a magyar válogatott kiesésének a helyszínére.

A fegyelmi bizottság döntése amúgy nyilván rendben van, csúnyán beszélni és reklamálni lehet, csak éppen viselni kell a következményeket. Bekő, Gyürki és Módi úr neve is ott szerepel a közleményben, amiből valami mégis csak hiányzik. Ez a játékvezető becses neve, és az, hogy rá nézve milyen következményekkel járt az eset, elvégre az ügy kiindulópontja mégiscsak az, hogy ő nem adott meg egy szabályos gólt. Persze, ezt a játékvezetői bizottság illetékesei tárgyalják, de csak úgy lenne kerek a történet, ha erről is tudhatna a tisztelt nyilvánosság.

Ez azonban nálunk mindig titok.

Az érv az, hogy óvni kell a játékvezetők tekintélyét – ami álszent szamárság.

Ennek a tekintélynek az árt, ha ilyen bődületes hibák történnek, a feltett kéz és az elnézést kérés viszont növelné a reputációt, már csak azért is, hogy tapasztaljuk: a szabályok tényleg mindenkire vonatkoznak.

Azokra is, akiknek be kellene tartatniuk őket.