Szintlépés

Könnyű. Ezt írta ki a közösségi oldalára Marco Rossi, amikor megtudta, hogy a Nemzetek Ligájában Németország, Anglia és Olaszország mellé került egy csoportba a magyar válogatott. Persze, hozzátett egy mosolygós arcot is, hogy jelezze, ez csupán irónia, és ő lepődött volna meg a legjobban, ha valamilyen csoda folytán előreszaladhat az időben, és azt látja, hogy négy forduló után a csapata ennek a csoportnak az élén áll úgy, hogy kétszer legyőzi az angolokat, és döntetlent játszik a németekkel.

Most ott tartunk, hogy balszerencsés fordulattal akár még ki is eshetünk az A divízióból, de ha elkerüljük a teljes összeomlást, akár az élen is maradhatunk, ami világ futballjának egyik legnagyobb meglepetése lenne. Maradjunk egyelőre annyiban, a válogatott jó eséllyel legalább az egyik legjobb harmadik helyet elcsípheti, bár két fordulóval a NL-csoportkör vége előtt még belegondolni is bizarr, hogy akár az első kalapból is várhatja a 2024-es Eb-selejtező októberi sorsolását. Akkor pedig, ha az a sorozat esetleg nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, és nem végzünk a selejtezőcsoport első vagy a második helyén, akkor az NL összesített rangsora alapján szinte biztos, hogy pótselejtezőt játszhatunk a németországi tornán való részvételért.

És éppen erről van szó. Érthető és jogos az eufória, hiszen ilyen eredményekkel és ilyen színvonalú futballal a magyar válogatott nagyon régen rukkolt ki, a csapat a tavalyi Európa-bajnoksághoz képest is sokat fejlődött, ám egyelőre csak a nagy kiugrás, a nagy lehetőség küszöbére ért el. Amikor jönnek majd a selejtezők és velük a nem csupán a nálunk előbbre rangsorolt ellenfelek, amelyek ellen más taktikával kell majd megküzdeni, akkor derül ki igazán, hol is tartunk valójában. Gondolok például Albániára, Szlovákiára, hogy csak a közelmúltból merítsünk, igazán akkor lépnénk szintet, ha 1986 után újra egyenes úton jutnánk ki nagy világversenyre, világ- vagy Európa-bajnokságra.

Grosics Gyula jut az eszembe, aki a londoni 6:3-ra emlékezve mindig elmondta, hogy ő nem boldog, mert mi egy barátságos meccsen elért győzelmüket ünnepeljük, de ők a legfontosabb mérkőzésüket elveszítették, amit ő sohasem képes megbocsájtani saját maguknak – utalt a valóban örökké fájó 1954-es világbajnoki döntőre. Most a mai csapatot ünnepeljük, de ettől még az idei vb-t nélkülünk rendezik meg Katarban.

Marco Rossi viccelt, amikor azt írta, könnyű, a friss sikerek után pedig nyilván tudja, mi a helyzet: most jön a neheze.