A magyar bajnok és az orosz feljutó

Pajor-Gyulai László

Egy évtizede egy terjedelmes írásban foglalkozott az egyik lap azzal, hogy mennyi állami pénz áramlott az azt megelőző pár évben a magyar futballba. Már nem emlékszem a forrásaira, de rengeteg adatot felsorakoztatott a szerző, szétbontva a különböző tételeket, és a végére úgy hatvanmilliárd forintnyi összeg jött ki. Komoly összeg volt az, ma sem lenne kevés, és sokakat az sem engesztelt ki, hogy nem egy klubról, hanem szőröstül-bőröstül az egész magyar labdarúgásról volt szó.

Azt, hogy ez mire elég, jól mutatta, hogy a Barcelonának akkor, abban az évben forintban mérve csaknem száznegyven milliárd volt a költségvetése. Tehát egy klubnak, nem az egész spanyol futballnak. Ez jutott az eszembe, amikor elolvastam azt a hírt, hogy a sorozatban a hetedik, összességében a 36. bajnoki címét megnyert Ferencváros egyik játékosa, Eldar Civic csábító ajánlatot kapott. Az orosz futballal foglalkozó RPL Sky x-csatorna úgy tudja, a 29 éves bosnyák válogatott labdarúgó csábító ajánlatot kapott. A Fradi szempontjából ez közömbös, mert Civic, aki 2019-ben érkezett a Ferencvároshoz, amellyel hatszor nyert bajnokságot és egyszer Magyar Kupát, a most befejeződött idényben 36 tétmeccsen szerepelt, hét gólpasszt adott, ingyen távozhat, mert lejárt a szerződése.

A magyar bajnok mögött álló részvénytársaság 2024-ben a beszámolója szerint 19,8 milliárd bevétellel gazdálkodott, 10,7 milliárdot könyvelt el személyi jellegű ráfordításként, az átlagfizetés pedig bruttó 3,7 millió forint volt. Ebben mindenki benne van a portástól, az irodai alkalmazottaktól kezdve a takarítókon keresztül a játékosokig és a szakmai stáb tagjaiig, előbbiek nyilván lefelé, utóbbiak pedig felfelé húzzák ezt az átlagot. Okkal feltételezhetjük tehát, hogy Eldar Civic ennél többet vitt haza kulcsjátékosként, hasra ütéssel becsüljük meg mondjuk hatmillióra, az éves szinten hetvenkettő.

Nos, az ajánlat a csatorna szerint az orosz másodosztályt megnyert és az élvonalba feljutott Baltyika nevű klubtól érkezett a bosnyák futballistához, a szerződés anyagi része pedig 250 ezer eurós aláírási bónuszt és éves félmillió eurós fizetést tartalmaz, ez forintban 303 milliót kóstál, de ha csak a fizetés 202 millióját nézzük, csaknem a háromszorosát jelenti a ferencvárosi bérének. Most tekintsünk el attól az amúgy nem jelentéktelen kérdéstől, hogy itthon mi sok, ha a labdarúgásról van, csupán rögzítsük, hogy egy orosz feljutó csapat kenterbe veri a lehetőséget tekintve a magyar bajnokot. És amikor az eredményekre gondolunk, ne felejtsük el ezt is figyelembe venni.