jegyzet

2021.03.24. 06:30

Szerencse is kellene

Ökrös Csaba

Holnap este a lengyelek ellen lép pályára a magyar válogatott. Ez lesz az első meccse a mieinknek a világbajnoki selejtezők során. Egyúttal ez lesz az egyik legnagyobb jelentőségű meccs is, hiszen a Lengyelország elleni eredmények döntően befolyásolhatják a továbbjutást. A csoportelsőség megszerzésére Angliának van a legnagyobb esélye, a papírforma a lengyeleket teszi a második helyre, a harmadik pozíció a minimum, amit a magyaroknak meg kell szerezniük. Albánia, Andorra és San Marino reményeink szerint a további helyeken osztoznak majd.

Marco Rossi szövetségi kapitány egy lengyel sportlapnak azt nyilatkozta, hogy tisztában van az esélyekkel, de

a Nemzetek Ligájában elért csoportelsőség megmutatta, hogy a magyar csapatot nem lehet félvállról venni.

A magyar szurkolók bizakodásának is az adhat tápot, hogy az Eb-pótselejtezőkön és a Nemzetek Ligájában olyan válogatottnak drukkolhattunk, amely küzdőszellemben a világelitbe tartozik. Amennyiben a mieink képesek lesznek olyan fegyelemmel és elszántsággal futballozni, ahogy a közelmúltban tették, akkor nem reménytelen a csoport második helyének megszerzése. Ahhoz persze arra van szükség, hogy játékosaink egyénileg és csapatként is tudásuk legjavát legyenek képesek nyújtani a rájuk váró meccseken. Az sem ártana, ha a szerencsével is jó barátságban maradna nemzeti tizenegyünk.

Némi fórt már most kaptak a lengyelek, az izlandiak elleni meccs hőse, Szoboszlai Dominik nem játszhat holnap. A Lipcse játékosa a tavaszi meccseken nem léphet pályára sérülése miatt. Rossinak aligha kevés fejfájást okoz Szoboszlai pótlása.

A magyar csapat védelmének azzal a megtisztelő feladattal kell majd megbirkóznia, hogy Robert Lewandowskit megakadályozza a gólszerzésben. A lengyel csatár élete formájában van, amit az is mutat, hogy néhány napja hármat vágott a Bayern München színeiben a Stuttgartnak. A világ egyik legjobb csatára ellen küzdeni bizonyára nagyszerű sportélmény lesz, de Gulácsi kapuját megóvni tőle, az bizony nem lesz gyerekjáték. Ahogy Marco Rossi megfogalmazta: azt nem állíthatja, hogy biztosan megtalálta Lewandowskira az ellenszert, de nagyon törekedni fog rá a csapat, hogy megakadályozza a gólszerzésben.

A védő Lang Ádám szerint valakinek mindig Lewandowski mellett kell majd lennie, mert ha teret engednek neki, abból baj lehet.

Márpedig a bajt el kellene kerülni. Akár egy óriási szerencsével kivívott, szerény győzelemnek is nagyon tudnánk örülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!