2014.04.28. 21:16
Lények az esőben
Szeged - Talán szívesebben berakja az iskolatáskájába reggel, és aztán ki is nyitja az ernyőt a gyerek, ha különleges alakú, ebben lehet bízni ilyenkor. Vagy épp amiatt hagyja otthon, mert nem tetszik? Ebből a szempontból mi, felnőttek sem vagyunk különbek.
Az ernyő négyezer éves kínai találmány, eredetileg csak a napsütés ellen védekeztek vele, később viasszal tették vízhatlanná. Európában az 1500-as évek óta használják – és ha nálunk is mindennap esne az eső, jobban látszana, milyen fontos divatholmi.
Mikszáth Kálmán 1895-ös regényében egy kopott, piros vásznú ernyő védi meg az esőtől a kisbabát. A fekete, csíkos, kockás, pöttyös után az átlátszó például a múlt század kilencvenes éveiben terjedt el. Négy éve epreset, pálmaleveleset, margarétásat, Eiffel-tornyosat, állatfejeset ajánlottak az újságok.
Most nem érdemes otthon hagyni. Dizájnos esernyő és tulajdonosa az újszegedi sportcsarnok parkolójában. Fotó: Schmidt Andrea
A közelmúltban pedig repülőgépszárnyhoz hasonló, aerodinamikus formákkal kísérleteztek, hogy a szél ne tépje ki a kézből. Ez is fontos, és az, hogy könnyű legyen, kicsire összecsukható, de mégse romoljon el egy év után a nyitószerkezet gombja. Mert elromlik, bármennyibe is kerül. Talán ez az oka annak, hogy sokan nem szívesen használják. Egy rossz ernyő túlságosan sokat mutat meg belőlünk.
Szívszorító jelenet, amelyről keleti és nyugati ember ugyanazt gondolja, amikor [namelink name="Takeshi Kitano"] Szamuráj című filmjében kilép az ömlő esőbe a tető alól az egyik főszereplő, és egy rikító, több helyen lyukas ernyőt mutat az égnek: a szegénységét.
