100 éve hunyt el Csontváry Kosztka Tivadar, rendhagyó módon emlékeznek rá

Izgalmas, sárgás borítóról néz ránk Csontváry Kosztka Tivadar. A kortársai által soha meg nem értett művészről lenyűgö­­ző képregényt készített a csongrádi Kálmán Áron, aki az SZTE-n hallgatott képi ábrázolást és filmelméletet.

– Ez már a 15. a sorban – mutat a kemény borítóra a ké­­szítője. – Visszagondolva, a Garfield-képregényekkel kezdtem, majd idővel megismertem a Spawnt, ami már komolyabb munka. Rendszerváltás utáni gyerek vagyok, akkor törtek be Magyarországra a képregények, ez volt a műfaj első reneszánsza. Később jöttek a távol-keleti mun­­kák, a mangákkal szívesen foglalkoztam. Aztán a nagy szemek stílusából kinőttem. Inkább az európai stílus felé orientálódtam.

Áron a középiskolában kezdett komolyabban foglalkozni a képregényekkel. – A hosszú szünidei nyarakon kezdtem el rajzolni, ez vált személyes önkifejezési formámmá. Az első példányok nyilván a fiók mélyére kerültek, mint korai, zsenge szárnypróbálgatások, amelyek sosem látnak majd napvilágot.

Főként külföldi mintái voltak. Számos híres festő volt kép­­regény témája: Claude Monet, Rembrandt (ez a kötet magyarul is megjelent), s persze Picasso életét is feldolgozták így. Másutt ez bevett sablon, Magyarországon viszont hiánypótló volt Áron munkája.

– Izgalmas életű festőt ke­restem, aki hozzám közeláll, Csontváry pedig ilyen volt. A rácsos ágyam felett is egy Csontváry-reprodukció függött. Korán belémivódott az ő szeretete – meséli mosolyogva az alkotó.

Magyarországon még nem készült festő életéről olyan képregény, amilyet a Szegeden végzett Kálmán Áron készített. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Napi nyolcórás munka mellett minden este leült és rajzolt. Akkor kezdett hozzá, amikor itthon megjelent a Rembrandtképregény, az adta a biztatást, hogy magyar festőkkel is lehet, kell foglalkozni. Éppen ma van halálának 100. évfordulója. Ez a határidő motiválta, ehhez kötötték a megjelenést. A kiadvány a Scolar kiadó gondozásában jelent meg. A 90. Ünnepi Könyvhéten debütált, Budapesten már be is mutatták, Csongrádon, a szülővárosában pedig 27-én fogják.

– Vektorosan készültek a rajzok, addig pofozgattam őket, míg elégedett nem lettem velük. A tervezést papíron kezdtem, apró méretű vázlatokat készítettem, nehogy belemerüljek a részletekbe. Később következett az eredi méretű, színes, képes forgatókönyv. A színek itt narratív eszközként szolgálnak, segítik bevonni a nézőt.

Első ránézésre feltűnik, hogy a lapokról hiányzik az avatatlanok által is jó ismert szövegbuborék. Ezt a készítő tudatosan hagyta el. Magyarországon az efféle ábrázolásmódnak nincs akkora közönsége, mint mondjuk angolszász vidékeken, ahol 100-200 oldalas kiadványok is készülnek így. A magyarok valamiért ragaszkodnak a szöveghez. Kálmán Áron csak kapaszkodónak hagyta a kevés szöveget. Azt szerette volna, ha a rajzokon keresztül egy külföldi is megérti a történetet. Ha a közeljövőben folytatná, lehet, hogy Gulácsy Lajos vagy Kőrösi Cso­ma Sándor lesz terítéken.