Szeged és környéke

2013.06.19. 21:42

130 adag ebédet ért a bajnoki sál

Szeged - Egy hévízi hotelbe kerül a győri kézilabdás lányok bajnoki sálja, amelyet Az Egy Ebéd Egy Esély Alapítvány javára árvereztünk el. A 70 ezer forintból 130 adag ebédet tudnak kiosztani rászoruló gyerekeknek.

Timár Kriszta

Hévízre került a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO női kézilabdacsapat dedikált sálja, amelyet a Lapcom Média Alapítvány árverezett el a múlt héten. Mint megírtuk, a rászoruló gyermekek étkeztetésével foglalkozó Egy Ebéd Egy Esély Alapítványt kívántuk támogatni az aukcióval, amely jelenleg 40 fiatalnak biztosít ingyenes ebédet a szegedi passzázssoron, a Kapocs Ételbárban. Új vállalkozásként pedig néhány héttel ezelőtt megnyitották közösségi házukat, ahol nyáron olcsó táborokat, ősztől pedig felzárkóztató foglalkozásokat tartanak majd. A cél, hogy a gyerekek ne az utcán kallódjanak, hanem szakszerű felügyelet mellett, értelmesen töltsék idejüket.

A bajnoki sál [namelink name="Martonosi János"] jóvoltából került hozzánk. A szegedi fiatalember a Vodafone Főállású Angyala pályázaton indult, az Egy Ebéd Egy Esély Alapítványt támogatná. A második legnépszerűbb pályamű lett az övé, hamarosan kiderül, dolgozhat-e egy éven keresztül azért, hogy őket segítse. [namelink name="Szepesi Ivett"], a kézilabdacsapat játékosa, János egykori osztálytársának párja ajánlotta fel neki, hogy a sállal a csapat hozzájárulna a szervezet munkájához.

A sálra olvasóink mellett szombaton a Rotary Juniálison is licitáltak a Szent-Györgyi Albert Rotary Club tagjai, támogatói és vendégei. Itt kelt el a sál – 70 ezer forintért. [namelink name="Miklós János"] magánemberként ajánlotta fel ezt az összeget a relikviáért, de szállodájában, a Kis Helikon Residence Hotelben hamarosan bárki megtekintheti, ott állítja ki, bekeretezve.

– Bár ilyen távolságból nem tudunk a klub számára munkát végezni, támogatóként rendszeresen részt veszünk feleségemmel a Szent-Györgyi Albert Rotary Club rendezvényein. Segíteni szeretnénk ezeknek az embereknek, mert látjuk az elhivatottságukat – mondta el [namelink name="Miklós János"]. – Mivel mindig értékes dolgokra lehet licitálni, most sem volt kérdés, hogy támogatok ezzel egy jó célt. Vannak gyermekeim, ezért az is fontos volt, hogy ez gyerekekkel legyen kapcsolatos.

Az Egy Ebéd Egy Esély Alapítvány ebből az összegből 130 adag ebédet tud kiosztani olyan gyerekeknek, akik lehet, hogy máskülönben nem jutnának meleg ételhez. Munkájukra pedig nyáron az eddigieknél is nagyobb szükség van, hiszen a tanév végével beszűkül a szociális étkeztetési kör: akik az iskolában megkapták az ingyenes ebédet, nem biztos, hogy ilyenkor is hozzájutnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!