Szeged és környéke

2007.02.16. 15:19

1300 milliárd a gazdáknak

Az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében 1300 milliárd forint támogatás jut el a gazdákhoz 2007–2013 között – ezt Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára jelentette be tegnap délután Szőregen, a művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében.

Az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében 1300 milliárd forint támogatás jut el a gazdákhoz 2007–2013 között – ezt Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára jelentette be tegnap délután Szőregen, a művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében. Ide az egész megyéből várták a gazdákat, akik kérdéseket is feltehettek. Az agártárca a napokban kezdte el az országjárást, minden megyében egy fórumot tartanak az elkövetkezőkben.

Szőregen az hangzott el, hogy a kormány által is elfogadott programot hétfőn juttatják el Brüsszelbe. Ott ugyan féléves átfutásra kell számítani, mire azt elfogadják, de hat kiemelt programra már március végén, április elején pályázni lehet. Az állattenyésztés fejlesztése, a gépvásárlások támogatása, a fás szárú energetikai ültetvények telepítése, a kedvezőtlen adottságú területek támogatása, az erdőtelepítés, valamint az ötezer lélekszámnál kisebb területeken a mikrovállalkozások fejlesztése tartozik a kiemelt programok közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!