Szeged és környéke

2013.10.11. 22:20

2-es villamos: félmilliárdos kötbér jár Szegednek

Szeged - Szegednek adott igazat az ítélőtábla a 2-es villamosvonal beruházásának csúszása ügyében. A kivitelezőnek 15 napja van, hogy a félmilliárd forint kötbért kifizesse.

Dombai Tünde

A szegedi önkormányzat jogerősen megnyerte a 2-es villamosvonal építésével kapcsolatos kötbérpert. A Szegedi Ítélőtáblán [namelink name="Kemenes István"] polgári tanácsa elutasította a kivitelező konzorcium fellebbezését, és helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék májusi határozatát.

A bíróság 415 millió 465 ezer forint, azaz a szerződésben rögzített maximális összeg kifizetésére kötelezte a kivitelező cégeket; a pénzt 15 napon belül át kell utalni. Mivel a kötbért a jegybanki alapkamattal együtt számítva kell leróniuk, nagyjából félmilliárd forintot kell kifizetniük. A perköltséget megemelte a bíróság; a bonyolult szakértői eljárás miatt 6 millió forintot állapított meg, amely szintén a vesztest terheli.

479 napot csúszott a 2-es villamosvonal megépítése. Archív fotó: Karnok Csaba

479 napot csúszott a 2-es villamosvonal megépítése.
Archív fotó: Karnok Csaba

Kilátások

A bíróság kötbérmérséklés elutasításáról szóló döntése az önkormányzat másik kötbérperét tekintve is figyelemre méltó: ebben az 1-es villamosvonalat építő konzorcium tagjaitól rekordösszegű, 740 milliós kötbért követel a város. Az ügyben a Szegedi Törvényszék első fokon elfogadta az önkormányzat kötbérigényét 34 napra, de a mértékét túlzónak tartotta, és napi 10-ről 4 millióra csökkentette. Az a per ugyancsak az ítélőtáblán folytatódik.

Többször beszámoltunk róla: az önkormányzat a teljes kivitelezési költség 20 százalékával megegyező kötbért követelt a Szeged Villamos 2 Konzorciumtól a 2,1 milliárd forint értékű beruházás 479 napos csúszása miatt. Az építkezésnek a 2010. márciusi kezdés után – a többször módosított határidő szerint – 2010. szeptember 18-ára kellett volna elkészülnie, a teljesítés viszont 2011. október 28-án történt meg, a villamosközlekedés 2012 márciusában indult el. A cseh–magyar cégtársulást vezető cseh OHL ZS. a. s., illetve a Középszolg Kft. és a Kelet-Út Kft. a kötbér tényét és összegét is vitatta. Az elsőfokú bíróság szerint a 2010. szeptember 18-ától 2011. október 28-áig tartó objektív késedelem alól a kivitelezők csak részben tudták magukat kimenteni. A fennmaradó 50 napra a kötbér összege meghaladja a maximális kötbér mértékét, ezért a megfizetése iránti kereset alapos volt. A kivitelezők kötbérmérséklési igényét a táblabíróság elutasította.

[namelink name="Faludi Csaba"], az önkormányzat jogi képviselője érdekességként kiemelte, hogy nemcsak a kivitelezők, hanem a pernyertes önkormányzat is megfellebbezte az elsőfokú ítéletet, mert úgy gondolta, hogy a műszaki átadás, így a késedelem kezdetének időpontját a bíróság nem helyesen állapította meg, és ezt beadványt az ítélőtábla elfogadta. A kivitelezők képviselői és jogi képviselői nem kívántak nyilatkozni.

A konzorcium tagjainak a kötbérfizetéskor is egyetemleges felelősségük van, vagyis bármelyik cég fizetési nehézsége esetén a másik kettő köteles helytállni. Ez amiatt fontos, mert a Középszolg Kft. felszámolási eljárás alatt áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!