Szeged és környéke

2019.04.15. 11:17

20 kiló droggal érkezett Magyarországra, előzetesbe került

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett annak a szerb férfinak a letartóztatására, aki péntek délben próbált meg közel 20 kg marihuánát Magyarország területére csempészni.

Munkatársunktól

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság hétfőn annak a szerb férfinak a letartóztatását, aki még pénteken próbált meg csaknem 20 kilogramm marihuánát Magyarországra csempészni. Közleményükben azt írták, hogy a férfi nem sokkal dél után jelentkezett belépésre Szerbia felől, Röszkénél. Azt mondta, hogy nincs elvámolnivalója. Ennek ellenére átnézték a kocsiját. A jármű aljában kialakított rejtekhelyről 23 csomagban került elő a kábítószer.


Korábban


A megalapozott gyanú szerint a férfi pénteken dél körül jelentkezett belépésre Szerbia felől Magyarország területére a Röszke Közúti Határátkelőhelyen egy személygépkocsi sofőrjeként. A pénzügyőrnek azt mondta, nincs vámoltatni valója, ezt követően a gépkocsi tételes átvizsgálására került sor. A gépkocsi aljában kialakított rejtekhelyen 23 csomag, mindösszesen 20 kg tömegű marihuánát találtak. Az elvégzett gyorstesztek megállapították, hogy a csomagok kábítószert tartalmaznak. A kábítószer tiszta hatóanyagtartalma a jelenlegi adatok szerint meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát.


A különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt a kényszerintézkedés egy hónapra történő elrendelésére.Az indítványról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!