Szeged és környéke

2017.11.07. 13:42

200 éve született Arany János: közel 1000 diák és tanár szavalta A walesi bárdokat a Tömörkényben - fotók

Arany János születésének 200. évfordulójára emlékeztek kedden a Tömörkény István Gimnáziumban. A nagyszünetben közel 1000 diák és tanár szavalta el közösen A walesi bárdok című balladát.

Munkatársunktól

Közel ezren szavalták Arany János legismertebb balladáját, A walesi bárdokat kedden a nagyszünetben a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban. – Idén Arany János-emlékévet ünneplünk, lévén, hogy kétszáz éve született a költő. A magyaros munkaközösség ötlete volt, hogy a diákok és a tanárok együtt szavalják el az udvaron A walesi bárdokat – mondta Benkő Imola és Kondász Rózsa magyar- és drámatanár.

200 éve született Aranya János: közel 1000 diák és tanár szavalta A walesi bárdokat a Tömörkényben. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA


Az udvaron 28 osztály sorakozott fel. A vezérszólamot Sarfenstein Ditta 11.-es szobrász szakos diák mondta mikrofonba, a két sarokban pedig két végzős tömörkényes diák – Imrényi Dániel és Nagy Sándor – mondta a verset úgy, hogy felálltak egy padra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!