Szeged és környéke

2007.01.08. 15:19

A gázóraátírók utolsó rohama

Közel ezren próbálták meg átíratni a gázmérőjüket tegnap. Az Égáz-Dégáz Szent István téri ügyfélszolgálata előtt húszméteres sor állt még délben is. A szolgáltató szerint az elkövetkező napokban sem késő beadni a támogatási kérelmeket.

Fekete Klára

Az Égáz-Dégáz ügyfélszolgálata előtt húszméteres sor állt. Fotó: Schmidt Andrea– Reggel hétre értem ide, de akkor már állt a sor – mondta Szűcs Mihály, aki szerint még a Dégáz számítógépes rendszere is összeomlott és másfél órára leállt. – Nem tudtam korábban jönni, mert Szentmihályra december 30-án hozta postás a nyomtatványokat, utána meg a szolgáltató zárt be – magyarázta, miért futott az utolsó nap.

Sokan már hajnalban odaálltak a Szent István térre, a nyolc órai nyitáskor közel kétszáz ügyfelet számoltak. Sorszámot nem osztottak, az emberek – akiket ötösével engedtek be –, ügyeltek arra, még véletlenül se jusson bárki is jogtalan előnyökhöz. Tegnap mindenki úgy tudta, csak az kapja meg a gázártámogatást a februári számlájában, aki január 8-áig beadja a papírjait. Az pedig nem megy gázóraátírás nélkül. Utóbb lapunknak Iváncsics Sándor, az Égáz-Dégáz Zrt. kereskedelmi és ügyfélszolgálati igazgatóhelyettese elmondta, a szolgáltató mindazoknak beszámítja a kompenzációt, akinek az adatai január végéig megérkeznek hozzá. A vezető cáfolta a számítógépes rendszer összeomlásáról és a másfél órás késedelmes nyitásról terjengő híreket is: azt mondta, munkatársai úgyszintén hajnalban már az irodában voltak, s a január első hetében egyesített cég félórás késéssel ugyan, de elindította a számítógépeket.

Sorszámot nem osztottak, az embereket ötösével engedték be. Fotó: Schmidt AndreaSzűcs Mihály azt magyarázta, a Dégáztól azonnal a kincstárhoz megy, ahol csak be kell adni a papírokat. A férfi beleáshatta magát a gázár-támogatási rendszer apró betűs részleteibe is, mert mindenkinek tudott felvilágosítást adni. Kistelekről utazott Szegedre Pálinkás Jánosné, aki azt mondta: a kisvárosban nincs semmi, mindenért Szegedre kell jönni, már a „villanyosok" is bezártak. Nem tudott korábban jönni, nem kapott szabadságot, hogy elhunyt férje nevéről átírathassa a gázmérőt.

Ezen a héten mindennap

Az Égáz-Dégáz ügyfélszolgálata egész héten meghosszabbított nyitva tartással fogadja az ügyfeleket: mindennap 8–16 óráig. A január első hetére, a fúzió idejére tervezett leállást a múlt héten két napra megszakították, ám akkor az ügyfelek informatikai rendszer híján nem kapták meg az új szerződést a mérőóra-átírásról. Az ügyintézők csak az adatokat vették fel, ezek feldolgozása és kipostázása még hátravan.

Mi köze a fogyasztónak ahhoz, hogy ők egyesülnek? – fakadt ki Dóczi Mihály. – Júniusban kaptam utoljára számlát, egy hónapja elnézést kértek egy levélben, most meg itt állok papírok nélkül. Már jártam a kincstárnál is, mindent kitöltöttem, vittem az utolsó számlámat, de kinevettek: nekik decemberi elszámolás kell – méltatlankodott. Hajnali 6-ra a Szent István téren állt, mert a képújságban azt olvasta, akkor nyitnak. Nem így történt. Aztán inkább hazament, majd visszajött és a sor végére állt.

Kocsis Endréné makói gyógyszerész nem érte be a szolgáltató fúzióra való hivatkozásával: „csinálják úgy, hogy az ügyfelek ne vegyenek észre belőle semmit, mint a patikában". Nem akarta az utolsó napra hagyni a gázmérő átírását, járt a hetente egyszer nyitva tartó szolgáltatónál Makón, de „azon a gépen nem látta az adatokat az ügyintéző".

Másodszorra próbálkozott a Sparban dolgozó Szekeres Gizella is, mivel

Nagyításhoz klikk a képre!Dorozsmára csak december végén érkeztek meg a borítékok. A múlt héten már kísérletezett a bejutással – hiába.




Mi mennyi

Számításaink szerint ugyanakkora lesz a számlája annak, aki a legnagyobb támogatás igénybevételére jogosult. Csaknem a dupláját fizeti a tavalyi gázdíjának, aki nem vehet igénybe kompenzációt – ezt mutatja táblázatunk.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!