2007.01.26. 15:19
A mozgássérült házaspár kerek élete
A magányos cédrust választották maguk jelképeként a mozgássérültek. A Csontváry-festmény ihlette embléma kifejezi: a mozgásában korlátozott ember állja az élet viharait. Huszonöt éve egymásba kapaszkodva él küzdelmes, mégis kerek életet Nagypál István és felesége, s két egészséges gyermekük.

Szívesen nézik a régi, családi fotókat. Nagypál István, Tamás és Vivien körül forog a feleség és anya, Gyöngyi élete. Fotó: Frank YvetteA magányos cédrust választották maguk jelképeként a mozgássérültek. A Csontváry-festmény ihlette embléma kifejezi: a mozgásában korlátozott ember állja az élet viharait. A sport egymáshoz vonzotta a mozgáskoordinációs betegségét ellensúlyozó férfit, és hiányzó alkarjait ügyességgel és akarattal pótló nőt. Huszonöt éve egymásba kapaszkodva él küzdelmes, mégis kerek életet Nagypál István és felesége, s két egészséges gyermekük.
– Megdöbbennek az emberek, ha az utcán, a trolin látnak. A felnőttek elkapják a pillantásukat, de a gyerekek kimondják, miért néznek csodálkozva: „A néninek nincs keze!" – idézi mosolyogva a sokat átélt szituációt Nagypál Istvánné, született Házverő-Török Gyöngyi. – A helyzettől függ, hogy ilyenkor ráhagyom a felnőttre a magyarázatot, vagy elmondom: „Így születtem."
Előítéletek hálójában
– Szerencsére nem vették észre még a születése előtt, hogy hiányoznak az alkarjai, mert így meghagyták az életét – néz feleségére szeretettel Nagypál István. Azt mondja, sajnálja azt az orosházi kislányt is, akinek a szülei pereskednek a kórházzal mondván: ha a műszerek kimutatták volna a testi fogyatékosságot, elvették volna a magzati életet...
– Szerencsére nekem összeér a kezem. Még kisgyerekként megtanultam egyedül öltözni, a cipőmet bekötni, enni. A kanalat az úgynevezett gémeskút módszerrel használom – mutatja a mozdulatsort Gyöngyi. – Az óvónő mégis úgy döntött, nincs helyem az egészségesek között. Hatéves koromban kerültem Budapestre, a Mexikói úti mozgásjavító általános iskolába. Az ottani kétszázhetven mozgáskorlátozott gyerek mind élni akart! A nevelőink pedig biztattak minket, megtanították, hogyan lássuk el magunkat. Ebbe – az írás-olvasás mellett – beletartozott a tisztálkodás, a főzés, a kertészkedés, az úszás, de még a gépírás is.
Világjárók
A sport révén, mozgáskorlátozottként is sokat utazott a Nagypál házaspár. Az asszony számos nemzetközi versenyen pingpongozott, több európai országot bejárt, hazánk különböző pontjain rendezett bajnokságról hozott haza érmet, kupát. A férfi maga készítette útinaplójában képeslapok, repülőjegyek, fotók rögzítik, hogy atlétaként vagy éppen kerékpárosként, paraolimpikonként vagy éppen kitartását próbára tevő sportemberként 1984-ben New Yorkban, 1985-ben Brüsszelben, 1986-ban Göteborgban, 1987-ben Párizsban, 1988-ban Szöulban, 1990-ben a hollandiai Assenben, 1991-ben Münchenben, 1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában járt.
– Abban a közösségben vagy ki se fejlődik a testi fogyatékkal élőben a kisebbrendűségi érzés, vagy levetkőzi gátlásait. Bezzeg én sokat tűrtem és szenvedtem a mihályteleki iskolában! – néz a saját múltjába a születésekor megsérült, például a finom mozgások koordinálására képtelenné vált István. – Falun csak a fizikai munkára képes embert tartják értékesnek…
A paraolimpikon
Sportsikerekkel is igazolta felnőttként Nagypál István, mennyire teljes életet élhet egy mozgáskorlátozott. Ő Szeged első paraolimpikonja.
– Megismerkedésünket is a sportnak köszönhetjük – folytatja az embermesét a feleség, aki az 1981-ben, a „mozgáskorlátozottak évében" megalakított szegedi egyesület sportfelelőseként szervezte közösséggé az addig elszigetelten, magányosan élő sérült embereket.
– Korábban nem is találkozhattunk, mert amikor Gyöngyi Pestről hazajött Szegedre, a Radnóti gimnáziumba, én épp egy fővárosi középiskolába mentem – tanulni – veszi át a szót István, akivel korábban, mint bal oldali bénulással is küszködő gyerekkel a Pethő Intézetben is foglalkoztak. – A pesti iskolák velem is jót tettek – jelenti ki. Szegedre haza kerülve a konzervgyárban találtam munkát.
– Az egyesületi tagoknak asztaliteniszt, tornát, sakkot szerveztem. Úszni az Anna fürdőbe jártunk. Egy ilyen alkalommal jött el közénk István. Mivel köszönés után azonnal úszni ment, nekem, mint sportfelelősnek volt a dolgom, hogy szóba elegyedjek vele.
– Úszó- és asztalitenisz-versenyekre jártunk. S a belső hang azt súgta, megtaláltam a feleségem.
Szerelmes vers
Minden asszony irigyelné Gyöngyit, ha látná a karácsonyi ajándékként kapott díszes lapot, melyre aranybetűkkel nyomtatta a férj a feleségének szánt, 25 év házasság és küzdelem ellenére is forró érzelmekről tanúskodó, Szerelemmel szeretném szeretni című költeményét. Vagy az asszonyáról írt, Kit megvertek az istenek című versét:
„Kéz nélkül születni
Csak véletlen lehet.
Kit megvertek az istenek,
Boldogan él, mert
Szeret..."
A sors öröklődik?
Az asszony azt hallotta: karjai azért nem fejlődtek ki teljesen, mert egy azóta betiltott német nyugtatót szedett állapotosként az anyja. Az okokat kutatva Czeizel Endrét is fölkereste a gyermekekre vágyó pár. Megnyugodtak, mikor kiderült: testi bajaik nem örökletesek.
– Ösztönösen segítettek a gyerekek: a kezüket nem foghattam, ezért a szoknyámba kapaszkodtak, úgy mentünk az utcán, ha meg a karjaimmal öleltem magamhoz őket, akkor a lábukkal is tartották magukat – magyarázza Gyöngyi. – Szépen éltünk akkor is... A kis pénzt is jól be lehet osztani.
– „Hátrányos helyzetűnek" először a gimnáziumi érettségi megszerzése után éreztem magam – összegez Gyöngyi, aki biológia–kémia szakos tanárnak készült, de eltanácsolták a pályáról. – Akinek szüksége van ránk, megtalál – rögzíti Gyöngyi, aki nem csak karácsonykor látja vendégül egy kisfiú sortársát, illetve segíti „révészként" a baleseti csonkoláson átesett embertársait.
– Nem sajnálni kell a sérült embert, hanem számára lehetőséget adni – összegzi véleményét István, aki nem panaszkodik, hiszen szépen élnek, boldogulnak. Segítségként se kérne mást, csak munkát. Saját gyerekkorára és két egészséges gyermekükre gondolva mondja: „amit a sors egyik kezével elvesz, azt a másikkal odaadja".
Párhuzamok
Egy évben, 1961-ben jöttek világra, újból és újból azonos számú gyertyát fúj el az ünnepi tortán a Nagypál házaspár. A feleség húga és a férj öccse is azonos évben, testileg épen született. A mozgássérült házaspár sportsikereit érem- és kupagyűjtemény is őrzi. A két gyermeket nevelő, munkanélkülivé lett pár sorsjegyet árult, a férj a szegedi nagyáruházban még jelenleg is próbálkozik a szerencsével. Legfőbb örömforrásuk két gyermekük. A kicsiket Gyöngyi ügyesen gondozta. Ma már Tamás másodéves orvostanhallgató, Vivien a Radnóti gimnázium másodikosaként gyógyszerésznek készül – a fiú testnevelés tagozatos iskolásként is kajakozott, a lány versenytáncos volt, mert a sport számukra is életszervező erő. Azt mondják: hiába, hogy két rokkantnyugdíjból él a család, ők bizony semmiben sem szenvednek hiányt.
Kisgyermekeit is ügyesen ellátta Gyöngyi. Fotó: Családi felvétel