2007.01.04. 15:19
A szabadtéri működtetné a szegedi Reök-palotát
Képtár, pontosabban a kortárs képzőművészetet is befogadó multifunkcionális, multikulturális centrum lesz a Reök-palota, amit – a tervek szerint – a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Kht. működtet majd. A szecessziós épület rekonstrukcióját május végén fejezi be a szegedi Ferroép Rt..
Nyárra megszépül Szeged legszebb szecessziós épülete Fotó: Segesvári Csaba– Előreláthatólag nyár elejére készülhet el a Reök-palota rekonstrukciója. A tervek szerint a februári közgyűlés dönt majd arról, hogyan üzemeltetjük az épületet. Önálló költségvetésű intézmény létrehozása nem szerepel a tervek között.
Elképzeléseink szerint a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Kht. működtetné a palotát, amelyben nemcsak képtár lenne, hanem több művészeti ág is lehetőséget kaphatna. Szeretnénk, ha kortárs képzőművészeti kiállításokon kívül előadóesteket, stúdiószínházi produkciókat, kamarazenei koncerteket, tudományos-ismeretterjesztő programokat és egyetemistákat megmozgató beszélgetéseket is rendeznének – mondja Solymos László, a kultúráért is felelős általános alpolgármester, aki szerint a ház működtetéséhez plusz támogatást kaphat a kht.
– A felújítás jelenleg a pincét és a felső szinteket érinti, a földszint hasznosításáról – amely csak részben önkormányzati tulajdon – egyelőre nincs végleges elképzelés. Valószínűleg valamiféle olyan vállalkozás működhetne ott, amelynek tevékenysége illik az épület fő profiljához, és bérleti díj fizetésével az üzemeltetési költségekhez is hozzá tudna járulni. Egyelőre kérdéses, pontosan mikor nyitnánk meg a Reök-palotát, hiszen csak az építészeti rekonstrukció befejezése után lehet az eszközöket, berendezéseket – tablókat, dekorációt, informatikai rendszert – „bevinni", és ez plusz időt vesz igénybe.
Bátyai Edina, a szabadtéri igazgatója örül az elképzeléseknek és nagy
Tartják a határidőt
A rekonstrukciót a legszigorúbb műemléki előírásoknak megfelelően a közbeszerzési pályázattal kiválasztott szegedi Ferroép Rt. végzi 420 millió forintért. Ebből 320 milliót címzett támogatásként kapott meg az önkormányzat. Az utcai homlokzat eredetileg nem tervezett felújításához további 17 millió forint szükséges, ebből 9 milliót fedez a területfejlesztési támogatás. A Ferroéptől tegnap kapott információ szerint tartani tudják a szerződésben vállalt május 31-i átadási határidőt. A turistaszezon kezdetére így régi pompájában tündökölhet a Reök-palota. kihívásnak tartja a feladatot. – A Chagall- és a Dalí-kiállítással megkezdett utat folytatva szeretnénk világhírű művészek alkotásait megmutatni a városnak. A kortárs képzőművészek a Horváth Mihály utcai képtár bezárása után kiállítóhely nélkül maradtak, ezért otthont szeretnénk teremteni számukra Szegeden.
Ötven-száz fős közönséget vonzó kisebb rendezvényeket – előadóesteket, koncerteket, filozófiai, politológiai beszélgetéseket – is szerveznénk. Multifunkcionális, multikulturális centrumot alakítanánk ki. Muszáj olyan rendezvényekben is gondolkodnunk, amelyek bevételt hozhatnak, és hozzájárulhatnak a ház üzemeltetéséhez – hangsúlyozza Bátyai Edina. Szerinte az idei nyári tárlatot kapkodás nélkül még az Olasz Kulturális Központban kellene megrendezni. Szeptemberre a szabadtéri menedzsmentje is átköltözne a Dugonics téri bérlakásból a Reök-palotába, ahol a fesztiválhoz méltó munkakörülményeket tudnának kialakítani.
– Az a legfontosabb számunkra, hogy szakmai szempontból jó kézbe kerüljön a kiállítások rendezése – mondja a szegedi alkotókat képviselő Aranyi Sándor festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Szövetsége Képzőművész tagozatának elnöke. Úgy véli, nyílt pályázattal mindenképp egy művészettörténészt kellene megbízni ezzel a feladattal, ugyanakkor egy szakmai kuratóriumot is fel kellene állítani, amelyben nemcsak a képzőművészet, hanem más művészeti ágak képviselői is helyet kapnának.