Szeged és környéke

2007.01.31. 15:19

Bővítés: stílus és tiltakozás

Demonstrációt hirdettek meg tegnap délután négy órára a szegedi Tömörkény gimnázium elé. A szervező Szabó Géza Both Zoltánnak, a Fidesz-MPSZ önkormányzati frakciótitkárának e-mailjéről küldött meghívójában azt írta, „Tömörkényes öregdiákok tiltakoznak a gimnázium bővítési beruházásának módosításáért".

Öregdiákok helyett jobbára politikusok demonstráltak. Fotó: Schmidt AndreaA helyszínen azonban egyetlen egykori tömörkényes diák sem volt a tíz demonstráló között, viszont Kohári Nándor jelenlegi és Makrai László korábbi fideszes önkormányzati képviselő, valamint Tóth Péter, a szegedi kormányellenes tüntetések egyik szervezője megjelent. Ott láttuk az egyik gimnáziumi udvarra néző IKV-lakás bérlőjét, az ugyancsak fideszes helyi képviselő Szabó László feleségét is.

Szabó László néhány hete már tiltakozott a Tömörkény udvarára tervezett 600 milliós, Kühn János iskolaigazgató szerint az oktatás minőségét javító beruházás ellen.

A szervező, a füzesgyarmati Szabó Géza Szegeden végzős történészhallgató. Azt mondta, Szabó Lászlóval sokat beszélgettek a „stílustörő, a műemlékvédelemnek ellentmondó tervezett építkezésről", ezért hirdette meg a demonstrációt, amit egy rendőr és egy határőr biztosított. Szabó László felesége, Emese elmondta: a beruházásról hivatalosan senki nem értesítette sem őket, sem a többi lakót. Az engedélyezést a hódmezővásárhelyi önkormányzat bonyolította, a döntés ellen fellebbeztek, de azt a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal elutasította. „Nem a beruházás ellen tiltakozunk, csak azt szeretnénk elérni, hogy az épületet ne a mostani tervek szerint, az itt lakóknak hátrányos helyzetet teremtve építsék fel" – hangsúlyozta Emese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!