2007.01.11. 15:19
Bővül a szegedi biológus fellegvár
Több mint egy éve, 2005 novemberében még csak a fanyüvők dolgoztak Újszegeden, az egyetemi mikrobiológiai központ melletti telken. Mára fölhúzták az épületet, és nagy lendülettel dolgozik a kivitelezéssel megbízott cég annak érdekében, hogy február végére befejezze az 1,3 milliárd forint értékű beruházást.
Az egyetemi fejlesztések történetében az ezredforduló óta – a JATIK után – a második legnagyobb beruházás az újszegedi biológiai központ fölhúzása, illetve a gazdaságtudományi kar Kálvária sugárúti épületének felújítása a befejezéshez közeledik. Mindkét ingatlan a HEFOP-pályázaton elért egyetemi siker bizonyítéka – tudjuk Tráser Ferenctől. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gazdasági és műszaki főigazgatója szerint az újszegedi tömb kivitelezője, a Baucont Építőipari Rt. a február 28-i határidőre elkészül a közel 1,3 milliárd forintos munkával.
Az SZTE Középfasor utcai telkének története a 70-es években kezdődött, amikor eldőlt: az újszegedi egyetemi telken a biológia oktatást szolgáló, Y formájú, három oktatási-kutatási épületből álló együttes születik. A terv megvalósításához szükséges pénzt azonban csak az ezredforduló után sikerült előteremteni. Új tervek alapján 2005 őszén kezdődött a tereprendezés, az építkezés.
A közel 2500 négyzetméteres, földszintből és négy emeletből álló új épületszárnyba laborokat, számítógéptermeket, szemináriumi és oktatói szobákat, továbbá egy 62 és egy 256 személy befogadására alkalmas termet foglal magába – sorolta a főigazgató. Az elsősorban az oktatást és a kutatást szolgáló ingatlanba költözik az SZTE Egyetem utcai épületéből a biológia tanszékek jelentős része. (Az ott felszabaduló több ezer négyzetméteres terület hasznosításáról a bölcsészkar és a TTK vezetője köt majd megállapodást.) A bővítéssel együtt a már meglévő épület felújítását is tervezik. Ezzel egy három évtizedes probléma is rendeződik: az egyetem tíz biológia tanszéke egymás közelébe kerül. Így Újszeged még inkább a biológia tudomány művelőinek igaz fellegvárává válik, hiszen az egyetemi tanszékek együttműködnek az ottani MTA Szegedi Biológiai Központtal, a Bay Intézettel és a Gabonakutatóval.