Szeged és környéke

2007.01.22. 15:19

Igen a szerb demokratáknak

A Szegeden és környékén élő vajdasági magyarok közül sokan hazamentek, hogy leadják voksukat a vasárnapi szerbiai választásokon. Az általunk megkérdezettek a demokratikus erők képviselőire szavaztak.

Horváth Levente

A vajdasági Magyarkanizsáról származó Szalma Püspök Mária több mint tizenöt éve él férjével és két gyermekével Szegeden, mégis természetesnek gondolta, hogy a hét végén hazautazzon voksolni. – Fontosnak tartottam a részvételt a szerbiai választásokon, mert ezzel a magam módján segíthettem az ottani magyarság kisebbségi jogainak a védelmét. Olyan magyar jelöltre szavaztam, aki demokrata. A szerbiai demokrata pártoknak közös utat kell járni, szükséges az összefogásuk, mert másképp elszigetelődik az ország – mondta az asszony.

Három magyar a parlamentben

A vasárnapi szerbiai választáson a legtöbb szavazatot a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt álló Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártja kapta, de úgy tűnik, nem tud kormányképes koalíciót alakítani. Így a szavazatok több mint kétharmadát megszerző demokratikus erők: Boris Tadic államfő Demokrata Pártja és Vojislav Kostunica Szerbiai Demokrata Pártja léphetnek szövetségre. A Vajdasági Magyar Szövetségnek három képviselője lehet a belgrádi törvényhozásban.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!