Szeged és környéke

2007.01.23. 15:19

Létszámbővítés – pályázati pénzekből

Több pénzt szerez az SZBK hazai és nemzetközi pályázatokon, mint amennyivel – ezzel párhuzamosan – a költségvetési támogatása csökken. Akad kutató, aki egymagában 300 millió forintot szerzett tavaly az intézménynek.

Farkas Csaba

Rákkutató laboratórium a Szegedi Biológiai Központban. Fotó: Karnok CsabaAz MTA Szegedi Biológiai Központjának juttatott költségvetési támogatás a 2005-ös csúcs óta folyamatosan csökken: idén 70 millió forinttal lesz kevesebb a tavalyinál, és a tavalyi is hasonló összeggel volt kevesebb, mint a tavalyelőtti. S bár a pályázati pénzekkel kapcsolatban sosem lehet biztosra menni, az intézmény kutatói nagyon sikeresen pályáznak.

A hazai pályázatokból származó bevétel a múlt évben 40 millióval emelkedett az előzőhöz képest, a külföldi pályázatokon pedig 180 millióval több pénzt sikerült szerezni, mint 2005-ben – értékeli Dudits Dénes professzor, főigazgató az intézmény elmúlt évét. S bár az SZBK elsősorban alapkutatásokkal foglalkozik, a pályázatok legtöbbje pedig alkalmazott, fejlesztési pályázat – a kutatók ezekre is rámozdulnak. Elsősorban az uniós pályázatokban van pénz, ezekre összpontosít az intézmény. Amihez az is kell, hogy a szegedi intézmény bekerüljön az egy-egy terület kiaknázására alakuló nemzetközi konzorciumba – például németek, franciák, hollandok mellé. Ez nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Együtt az egyetemmel

Az SZBK – hangsúlyozza a főigazgató – értékeli és elfogadja, hogy a biopolisz-koncepciónak kiemelt projektje az egészségügyi centrum. Ugyanakkor fölhívja a figyelmet: hasonló kezdeményezés Debrecenben és Pécsett is szerveződik, s ezekkel Szegednek bizonyos mértékig versenyeznie kell. A biológiai központ tehát fölajánlja egyedülálló szellemi kapacitását e program számára – ami nagy pluszt jelenthet a többi várossal szemben, ahol szintén az egészségügyben látják a növekedési lehetőségeket, ám nincs akadémiai biológiai kutatóműhely. Az intézmény már be is nyújtott a kormányzatnak egy gyógyszerfejlesztési és -kutatási javaslatot az Akadémián keresztül. Ezzel csatlakozni tudna az egészségcentrumhoz, annak innovatív részlegéhez.

Milyen tudományos témakörökre vevő mostanában a világ, mire érdemes pályázni? Továbbra is menő a növénygenomika és -nemesítés az SZBK szervezte Búzakalász Konzorcium vezetésével, melyben a GK Kht. és az egyetem is benne van, mint pályázó. Kovács Kornél és csapata a bioenergia-területen eredményes. A egyéb genomikai pályázatokon különösen jól szerepel Puskás László, s így folyhatnak a kutatások, például azt vizsgálva: a rákos sejt adott típusú kemoterápiára fog-e reagálni vagy sem. Az egymagában 300 millió forintot „összepályázó" Haracska Lajost, s Endre Gabriellát, valamint Nagy Ferencet is említi a főigazgató a „húzónevek" között.

Még létszámbővítésre is futja a pályázati pénzekből. A búzakutatás kibővítésére például egy német–magyar laboratórium jön létre, vezetője a jelenleg Berlinben tevékenykedő – éveket dolgozott a Max Planck Intézetben is –, Törjék Ottó lesz. Kutatócsoportok egyáltalán nem szűnnek meg az SZBK-ban a közeljövőben; az intézmény a létszámleépítést, ha mindenképp szükséges, nyugdíjba vonulások előbbre hozatalával oldja meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!