Szeged kapui: kirakat és hátsó udvar egyben

A Budapest felől belépőt kedvező kép fogadja. Fotó: Segesvári CsabaA múlt és a jelen együttélése Budapest felől vágja orrba leginkább az idegent. Vásárhelyről, Makóról, Röszkéről jövet emberi léptékkel fejlődő városnak tűnik Szeged, a Bajai út mutatja leginkább a régióközpont hátsó udvarát. Az a befektető, aki az első benyomások alapján szeretné a várost megítélni, nem mindegy, melyik irányból érkezik.

Budapest felől az első benyomások kifejezetten kedvezőek az idegen számára, az autópálya kettős körforgalmából kikeveredve megelevenedik a jövő: a tervezett M43-as aszfaltcsíkjai, az épülő logisztikai központ könnyűszerkezetes raktárai, üzemei. Szerencsés véletlen, hogy város ipari cégéreként számon tartott gumigyárnak és tejiparnak is itt a központja. Aztán, igenis, pillantsunk csak balra, ha már potenciális befektetők vagyunk, a volt orosz laktanya málló épületeire, mert ami a szemnek csúf, nem biztos, hogy a tőkének is az. Információink szerint a laktanya eladósorba kerül hamarosan.

Innen már csak pár száz méter, és a fogyasztás templomaihoz érkezünk, a bal oldalon hipermarketek sora, mint bármelyik magyar nagyvárosban. És a másik oldalon? Ha nem takarná tábladzsungel a szocialista építészet „barakkjaiból" átalakított áruházakat, a Dorozsmai úti sarki telek rendetlenségét – a hajdani Kakas-piac területére egy befektető sem ugrott rá –, akkor sírni lenne kedvünk. A táblarengetegből az egyik úthibákra, helyesebben méretes nyomvályúkra hívja fel a gyanútlan utazó figyelmét. Amúgy kifejezetten városias környéken csurgunk egyre beljebb, az út mentén benzinkutak, autókereskedők, csempe- és barkácsáruházak, malom, vasúti felüljáró, üvegipari cégcsoport, pláza és lakótelep, valamint expóközpont körvonalai.

Hódmezővásárhely felől a városHa választani lehetne, befektetőként legszívesebben Vásárhely felől érném el Szegedet: nyomvályú nélküli széles, négysávos út, amely a még mindig egyedülálló látványt nyújtó algyői olajmező mellett vezet el. Korszerű körforgalmak lépten és nyomon, majd benzinkutak, kereskedelmi áruházak, autókereskedők és a baktói családi házak. Innen még a szocialista építészet monumentális alkotása, az olajosház is azt a benyomást kelti, hogy egy metropoliszhoz érkeztünk. A töltésen túl sem kellemetlen a látvány: új villamos kanyarodik be a parkosított végállomásra, színes, felújított panelházak és egy egyre lüktetőbbé váló belváros közeledik. Hasonlóképpen a régi sátortetős házait felújító szorgos nép benyomását kelti a szőregi és a kecskési városrész a maga autókereskedőivel, színes tetős vállalkozóival, és beljebb olyan nagyágyúval, mint amilyen a Pick.

Baja felől nem szívesen jönnék – egyelőre még. Holott itt is autópályáról érhetem el a várost, körforgalmon mehetek keresztül, ráadásul az olimpiai központ és a repülőtér mellett vezet el az út. A belvároshoz közeledve azonban sok a gazdátlan, elhanyagolt telek, zavaró szégyenfolt. Mindegyik magántulajdonban van: a Fonógyári út és a Bajai út sarki volt Budalakk-ingatlan éppúgy, mint vele szemben a téglagyári – amelyet éppen bontanak. És már rég nem a városé a volt kötélgyári üres telek sem a Plus Áruház mellett, amely szintén beépítésért kiált.

Németek, izraeliek, írek

Nem „színezi" Szeged adottságait Ujhelyi István országgyűlési képviselő, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, amikor befektetőkkel tárgyal, mivel ez a taktika visszaüthet – mondta el lapunknak a politikus. Az adottságok és a lehetőségek reális tálalásának viszont van eredménye: egy ír befektető két hete járt Szegeden, majd azonnal felkereste az államtitkárt a minisztériumban, hogy elmondja, el van ragadtatva a várostól. Ujhelyi ezen a héten Münchenben és Budapesten tárgyalt német, majd izraeli cégek képviselőivel. Azt hangsúlyozta, Szeged egyszerre szeretne az itt élőknek otthonos környezetet, a befektetőknek pedig kedvező gazdasági feltételeket biztosítani. A bajorok hamarosan Szegedre jönnek egy üzletemberekből és politikusokból álló delegációval.