Szeged és környéke

2007.01.23. 15:19

Szekeres Imre szerint év végére lezárul a haderőreform

Csongrád megyébe látogatott a napokban Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki a magyar katonák és zsoldosok iraki szerepéről, a honvédség és a tárca korszerűsítéséről, valamint pártbeli ambícióiról beszélt lapunknak.

Tombácz Róbert

A honvédelmi miniszter sikeresnek tartja a tárca munkáját. Fotó: Segesvári CsabaMegyénkben járt hétfőn Szekeres Imre honvédelmi miniszter, az MSZP alelnöke, aki meglátogatta a vásárhelyi laktanyában szolgáló katonákat, majd szegedi pártprogramon vett részt.

A honvédelmi tárca vezetője nemrégiben tért vissza iraki villámlátogatásáról: ott szolgáló katonáinknál vizitelt, és tájékozódott a jelenlegi helyzetről. Szekeres Imre elmondta: a kint szolgáló magyar egység tagjai jól vannak, minőségi feladatként az iraki hadsereg vezetőit képzik ki, harci feladatokban nem vesznek részt. A NATO a napokban felkérte hazánkat, hogy újabb 10-11 fővel járuljon hozzá az összekötői-tanácsadói feladatok elvégzéséhez – amelyet a miniszter támogatott, és javasolta, hogy a kormány hagyja jóvá. Szekeres szerint ez a felkérés a magyar katonák szaktudásának, felkészültségének elismerését jelzi.

A honvédelmi tárca vezetője a napokban makói áldozatot is követelő iraki robbantásos merénylettel kapcsolatban elmondta: nem örül neki, ha magyarok efféle megbízatást vállalnak, mert olyan veszélynek teszik ki magukat, ahol senki sem tud segítséget nyújtani nekik. A honvédség kötelékén belül szolgálók ugyanakkor nemcsak a magyarok, de a szövetséges erők támogatására is számíthatnak egy hasonló helyzetben.

A haderőreform Szekeres szerint jól halad, a modernizálás során céljuk az, hogy minél kisebb bürokráciával minél hatékonyabban dolgozzanak. Ennek szellemében a minisztériumban és a honvédségnél működő 32 hivatalból 2007 végére 12 marad, a csapatoknál szolgálatot teljesítő katonák számát pedig 15-16 ezerről 20 ezerre növelik. Utánpótláshiányról szó sincs: a szerződéses katonáknál három és félszeres a túljelentkezés és a hivatásos állománynál is hasonló a helyzet. A Magyar Honvédség korszerűségére jellemző, hogy az európai átlagot meghaladó, mintegy 16 százaléknyi a nők aránya, a tiszteknek és tiszthelyetteseknek pedig közel háromnegyede beszél valamilyen idegen nyelvet.

A szocialista politikus több jelölést kapott az MSZP elnökhelyettesi tisztségére, s mint mondta, nagy örömmel folytatná a párt modernizálása érdekében végzett munkáját. Az MSZP-n belül többek szerint érzékelhető központosító törekvésekkel kapcsolatban álláspontja az: a hatékonyság és a pártdemokrácia egymást erősítő fogalmak, így ő azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek a kettőt együtt biztosítják. Hozzátette: egy politikai koncepciót csak akkor lehet érvényesíteni, ha a választói táborban támogatják azt – ehhez pedig ismerni és képviselni kell a bázis véleményét, szándékait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!