Szeged és környéke

2007.01.09. 15:19

Új tulajdonosa lett a szegedi Skála Áruháznak

A szegedi Skála Áruház – a korábbi Centrum – is egyike annak a hat divatháznak, amelyek tulajdonjogát az ES Holding Kft. szerezte meg. A tulajdonos azonban csak az épületet birtokolja, a kereskedői tevékenységet továbbra is a kínai bérlő folytatja.

Fekete Klára

Fotó: Frank Yvette
Európai színvonalú áruházakká szeretné átalakítani a volt Centrum, ma Skála Divatáruházakat az új tulajdonos, az ES Holding Kft. A minta az angol Harrods és a párizsi La Fayette. Az ES Holding Kft. a Kecskeméti Malom Központot tulajdonló cégcsoport egyik tagja. A vásárlással azonban csak az épületeket szerezte meg az amúgy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég, a bérlő a szegedi Skála esetében is a kínai Jin Wen Kft. A szegediek tehát a volt Centrum tulajdoni lapján bekövetkezett változással kapcsolatban egyelőre semmit sem észlelnek majd – mondta Varga Péterné áruház-igazgató.

Megkérdeztük az ES Holding Kft. fejlesztési igazgatóját, Szőke Istvánt, mik a cég tervei a Szeged központjában fekvő áruházzal. A vezető elmondta, európai színvonalú, minőségi nagyáruházat szeretnének létrehozni a belvárosban. Mivel a szegedi bérlő szerződése 2007-ig érvényes, addig a vevők a mostani kínálatot kapják, utána azonban az áru összetételében is lényeges változásokra lehet számítani. Szőke István szerint magát az áruházat is felújítanák. Arra a kérdésre, hogy alig tíz évvel ezelőtt fejeződött be egy nagyrekonstrukció, azt válaszolta: ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne újítani az épületen.

Valóban a párizsi LA Fayette lesz a minta?
Az ingatlanfejlesztő cég lát fantáziát a szegedi Skála belvárosi fekvésében, mivel világtendencia, hogy egy vevőréteg a plázák helyett a városközpontokat kedveli jobban. A Skála – a szomszédos Centrum-gödörrel együtt – új funkciót kaphat, és a környék is jelentősen átalakulhat. A cég tárgyalni szeretne a szegedi városvezetéssel, hogy egyeztesse fejlesztési elképzeléseit. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester érdeklődésünkre azt mondta, még nem keresték az új tulajdonosok, de minden változtatáshoz építési engedélyre lesz szükségük.

Centrum-történelem

A szegedi Centrum dolgozói 1993–94 során kárpótlási jegy ellenében privatizálták az áruházat. Mivel a fejlesztéshez tőkeemelésre volt szükség, az elkövetkező másfél évben összeolvadtak a Centrum, és a már jelentős részben a német Tengelmann tulajdonában lévő Skála-áruházak, s vették fel a Skála Divatáruház nevet. Különválasztották egymástól a Skála ingatlanhasznosító céget, valamint magát a hálózatot. A Tengelmann 2001-ben vonult ki a magyar piacról, s a kínai cég belépéséig, 2005-ig különböző bérlők üzemeltették az áruházakat. Az ES Holding Kft. a Skála-centrum Ingatlanhasznosító Kft.-t vásárolta meg nemrégiben száz százalékban, így szerezte meg hat – egy fővárosi és öt vidéki, köztük a szegedi – áruház tulajdonjogát. A többi, további tizenkettő Skála más befektetők kezében van, de mind a tizennyolcat a kínai Jin Wen Kft. bérli. A kínaiak tavaly megvették az összes Skála névhasználati jogát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!