Meghalt a kulcskirály

Egyéniség volt. Ismert mindenkit. Őt is sokan. A szivar hozzá, az életéhez tartozott. Reggel, délben, este, éjszaka. Nyáron, 40 fokban, télen, mínusz 20-ban. Misi bácsi minden háztartásba belopta magát. Üzletét, annak hangulatát, ami inkább egy múzeum volt. Az ember csak nézelődött a sok ereklye között, miközben Misi bácsi másolta a kulcsot. Több százezret. Beszélt, sztorizott, viccelődött. Értette a szakmát. Tudták ezt az országban is. Legendák keringtek arról, hogy még a régi időkben megállt egy nagy fekete Volga a Kölcsey utcában, lakása előtt. Jöttek érte, elvitték páncélt kinyitni. Csak ő tudta az országban. Soha sem adta fel. Volt olyan, hogy majd egy napig kísérletezett vele. Kinyitotta. Mindet!

Élete volt Szeged. Imádta. Órákat ült a Széchenyi téren, és a Kárász utcán. Közben szivarozott. Beszélgetett. Mindenről. És mi, délmagyarosok legyünk büszkék arra, hogy az újságunk is a mindene volt. Az utolsó napokig olvasta. Még 90 évesen is. Az elsőtől az utolsó oldalig. Szerette a virágokat. Állandóan ápolta őket. Vásárolt tavasszal és nyáron. Ültetett, locsolta őket. Szivarral a szájában. Közben néha mormogott egyet, de aktív volt még öreg korában is. A foci is a mindene volt. A meccs: az szent volt nála. Három éve még feltűnt a Felső Tisza-parti stadionban. Előtte elképzelhetetlen volt nélküle egy Szeol-meccs. A tévében mindent megnézett. Tudta, hogy Ronaldinho milyen varázslatos gólt szerzett a hét végén, vagy a Bayern kapott egy méretes zakót, és a Fradi már nem az a Fradi, mint fiatal korában volt.

Tegnap délelőtt ültem az udvaron. Szivarral a kézben. Ő tanított meg élvezni a szivarozást. Kerestem. Üres volt a széke. Ilyenkor pedig mindig oda ültem hozzá. Beszélgetni. A szomszédom volt. Kedveltem. Bármily furcsa, de egyedi stílusa miatt nem is az a jó szó, hogy kedveltem, inkább szerettem. És ekkor leszállt két galamb. Ők is Misi bácsit keresték. Az öreg mindig adott nekik egy kis magot. Etette őket. Éppen ezért volt olyan hangulata a mi udvarunknak. Virágok, madarak, szivarillat. Misi bácsitól. A kulcskirálytól. Szeged egyik közkedvelt figurájától. Ismerve őt, ott fent, már rágyújtott egy szivarra. Már ott is ismerik azt jellegzetes illatot, ami Rubinfalvi Mihályra volt jellemző.