Szeged és környéke

2007.02.06. 15:19

Nem rétegtermék a kétrétegű

Sorozatunkban – természetesen a teljesség igénye nélkül – olvasóinkat a vásárlásban szeretnénk segíteni. Hetente kétszer egy-egy terméket pásztázunk végig szerte Szegeden, minden alkalommal tíz üzletben (a kisboltoktól a multikig) nézünk körül. Ezúttal a 8 tekercses, kétrétegű Crepto WC-papír árát szemléztük.

Kiss Gábor Gergely

Kevés olyan termék létezik a világon amelyet bölcsődéstől a nyugdíjasig minden korosztály használ. A toalettpapír egyike ezen keveseknek: nélküle egy mellékhelyiség vagy fürdőszoba sem lehet teljes. Létezik belőle kamillás, extra puha, egy-, és többrétegű, mesefigurákkal ellátott. A konzervatív ízlésűeknek a hagyományos fehér, az álmodozóknak rózsaszín, az irigykedőknek sárga színben kelleti magát a boltok polcairól.
Az extrákért azonban felárat is kérnek, így mi a minden háztartásban jól csengő 8-as kiszerelésű Crepto WC-papír árát vizsgáltuk. Creptóéknál egy ideje egyébként újítás történt: a szürkés egyrétegű tekercsek fehér színűvé és kétrétegűvé váltak, ezzel is javítva használójuk komfortérzetét. Pakkjára legolcsóbban a szegedi Sarokház ABC-ben akadtunk rá: 279 forintot kérnek érte. Az Olcsó diszkontban ennél drágábban juthatunk hozzá, de a kisbolt így is dobogónk második fokára állhatott fel. Harmadik a Drogerie Markt, ahol szintén 300 forint alatt vásárolhatjuk csomagját. Legdrágábbnak a Budapesti körúti Nass ABC-t találtuk: 369 forint a nélkülözhetetlen használati tárgy.

1. Sarokház ABC (Csongrádi sgt. 102.) 279 Ft
2. Olcsó Diszkont (Ortutay u. 2.) 298 Ft
3. Drogerie Markt (Károlyi u. 4.) 299 Ft
...
10. Nass ABC (Budapesti krt. 38.) 369 Ft

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!