2007.02.27. 15:19
Rémhírek Sándorfalván – Félretájékoztatták a szülőket
Csongrád megye legfiatalabb városában az a hír járja, hogy pedagógusokat bocsátanak el, és bezárják a kastélyiskolát. Ezzel szemben Kakas Béla polgármester 12 évfolyamos iskola létrehozásáról beszél.
Iskolaszárny bezárásról, pedagógusok elbocsátásokról terjednek hírek Sándorfalván. A lapunkat megkereső háromgyermekes Daru Veronika úgy tudja, bezárják a régi kastélyban működő iskolarészt, 10 tanárt, óvónőt és dajkát pedig elküldenek. A szülők tiltakozásukat tüntetésen fejezték ki tegnap.
– Nem zárjuk be a sándorfalvi kastélyiskolát, nem szűnnek meg osztályok, a most oda járó 300 gyereknek nem kell másik oktatási intézményt keresni. Nem küldjük el a pedagógusokat sem. Ezek a vádak nevetségesek! – cáfolta lapunknak Kakas Béla polgármester a kisvárosban elterjedt rémhíreket. – Nem tudom, milyen szándékból, milyen indokkal terjesztik ezeket Sándorfalván, hiszen egyáltalán nem erről van szó. Épp ellenkezőleg: fejleszteni szeretnénk a városunkat.
Tüntetés, félreértésből?
A sándorfalvi képviselő-testület tegnap hallgatta meg a szegedi kistérség elnökét, Ratkai Imrét arról, hogyan lehetne működtetni a kistérség kezelésében az általános iskolát. A szülők eközben tüntetéssel adtak hangot tiltakozásuknak az általuk tényként kezelt iskolabezárás és elbocsátások ellen.
A polgármester felháborodott azon, hogy egy most még csak körvonalazódó tervet rosszindulattal fogadnak a település egyes lakói. Valóban fontolgatja a képviselő-testület, hogy a Pallavicini-iskola a szegedi kistérség igazgatása alá kerüljön, mert ez esetben óriási fejlesztésre lenne lehetőségük, 12 évfolyamos iskolát hozhatnának létre – de döntés erről még nem született.
– A helyes sorrend logikusan gondolkodó ember számára az, hogy először fejleszt, helyet csinál a gyerekeknek, s csak ezt követően zár be iskolaszárnyakat. Amennyiben úgy dönt a testület, hogy a Pallavicini-iskola fenntartója a szegedi kistérség legyen, a most négy helyen működő intézményt egy épületbe visszük. Erről már készültek tervek, most az látszik a legjobb megoldásnak, hogy nem építünk új iskolát, hanem az Alkotmány körúti épületet bővítjük rá-, illetve melléépítéssel. Ha ez a 600 milliós terv pályázati pénzből megvalósul, az oktatás egy épületben folyik majd, nem kell négy épületet fűteni, s a gyerekeknek nem kell kilométereket gyalogolni ebédért. Ráadásul tornacsarnokunk, tanmedencénk is lehet.
– Nem értem, mi ellen tüntetnek? – fakadt ki a polgármester. – Az embereket valaki félrevezette. Itt a város és az iskola felemelkedéséről van szó, a Pallavicini-tervben erről is olvashatnak a sándorfalviak – tette hozzá.