2007.02.11. 15:19
Strand 36 millióért eladó
Árulja a helyi strandfürdőt Ásotthalom önkormányzata. A fürdő már 36 millió forintért vihető, de a felújítása több száz millióba kerül. Kikötés, hogy továbbra is fürdőként kell üzemeltetni.
Milliós veszteséget okoz minden évben a településnek, ezért megválik fürdőjétől Ásotthalom. A 11 ezer négyzetméteres területre, a két medencére, az épületekre és a berendezésekre pályázatot írtak ki. Az egész fürdőt legkevesebb 36 millióért adnák oda, de az nyer, aki a legtöbbet ígéri.
– Évek óta nem tudjuk megfelelően üzemeltetni, egyre elavultabb. A nagymedence vízforgatásos ugyan, de a kicsi nem. Büfé például már nem is működik a területen, nem éri meg – mondta Petró Ferenc polgármester. Fedett medencék nincsenek, ezért a strand csak nyáron tart nyitva. Jó időben naponta 150-200 látogatója is van, de ez a forgalom nagyon kevés a fenntartáshoz.
– Az elmúlt 35 évben biztos nem – válaszolta a polgármester arra a kérdésre, mikor volt utoljára felújítva a fürdő. Ez meg is látszik a medencéken és az épületen, de a falu nem tud több száz milliót – Petró Ferenc szerint ennyit kellene – költeni a renoválásra. Éppen a magas felújítási költség miatt ennyi az ára – válaszolta a polgármester arra a felvetésre: alacsonynak tűnik a 36 milliós minimum ár. Ha nem adnák el, a fürdő jövőre már nem nyitna ki. Mindenáron azonban nem értékesítik. Olyan vásárló például szóba sem jöhet, aki nem fürdőként üzemeltetné tovább a létesítményt.
A polgármester elárulta: van már érdeklődő. A potenciális vevő már korábban jelentkezett, ezért is döntött úgy a testület: megpályáztatja a területet. A lehetséges vásárlóról a polgármester egyelőre nem beszélt, csupán annyit mondott, az illető(k) azt ígéri(k), akár már ez év végére működőképessé tennék a fürdőt. Vállalná(k) azt is, hogy az ásotthalmiaknak kedvezményes árú belépőt biztosítanak.
A pályázatokat február 26-áig várják az ásotthalmi polgármesteri hivatalban. A testület zárt ülésen bírálja majd el azokat.