Szeged és környéke

2007.02.27. 15:19

Százötven éves a szegedi tömegközlekedés

Százötven éve indult el a szegedi tömegközlekedés, omnibusz formájában. Az egyszintes társaskocsik az utasok igényei szerint jártak, amíg a lóvasút fel nem váltotta őket. Húsz éve nosztalgiajáratként született újjá az omnibusz, aztán ismét eltűnt.

Dombai Tünde

Hajdanán a budai országúton Szegedre érkező postakocsik a mai Kossuth Lajos sugárút nyomvonalán, nagyjából az Eszperantó utcához futottak be, oda épültek a szegedi szállodák és fogadók. 1854-től vonatoknak is megnyílt a város, a végállomás a mai rendező pályaudvar területén helyezkedett el. Később a pályaudvart közelebb hozták a városhoz, a mai Indóház téri helyére – tekintett vissza Engi József nyugalmazott közlekedési mérnök-tanár. Már csak a városi közlekedést kellett fejleszteni, hogy a földes, majd köves utcákon összeköthesse a postakocsi-megállót és a vasútállomást. Eleinte elég volt hozzá négy bérkocsi, amelyeket Molnár Antal nyergesmester működtetett három éven át. Másfél évszázada, 1857. március 1-jén a Kukovetz és Habi céget bízta meg a város, hogy két „társaskocsival", vagyis omnibusszal elindítsa Szeged tömegközlekedését.

Heringek a ketrecben

Noha az omnibuszokat kedvelték az utasok, a korabeli sajtóban az ellenzők is hangot kaptak. 1869 szeptemberében így ír a Szegedi Híradó: a pesti éjjeli vonat megérezésekor, ha volt is egy pár bérkocsi, a később érkezők már hírhamvát sem látták, őket azonban úgy beszorították abba az egy pár omnibusznak nevezett tyúkketrecbe, mint a heringeket, és ezért a kellemes mulatságért még fizetni is kellett.

Zerkovitz Béla, az ugyancsak szegedi származású népszerű sanzon- és operettszerző meg is énekelte utazási élményét „Éjjel az omnibusz tetején" címmel. Bár a mérnök megjegyzi, nem a szegedi társaskocsit öntötte dalba, mert az nem volt emeletes. Az egyszintes, két lóerős, 24 személyes társaskocsik márciustól október végéig közlekedtek reggel 6-tól éjjel 11-ig, télen pedig 7 órától este 9-ig. Megállóhelyeket nem jelöltek ki az utasoknak, a járatok kényelmesen, a fel- és leszállók igényei szerint álltak meg. Viszonylag magas viteldíj ellenében, nappal 12, éjjel 16 krajcárért lehetett felülni az omnibuszra. Ennyiért akkoriban másfél-két kilónyi kenyeret lehetett kapni. Szigorú házirendet tartattak be a járművek közönségével: ittas vagy hiányos öltözetű személyeket például nem szállítottak.

Omnibuszok közlekedtek az Iskola (ma Oskola) utcai Három Királyhoz címzett fogadóhoz, a Fekete Sas és a Hételektor vendéglőhöz, valamint a gabonapiacnál (ma Dugonics tér) lévő Magyar Koronához címzett vendéglőhöz. A megnyitás évében 58 ezren vették igénybe az új közlekedési eszközt, és olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy végül négy kocsit állítottak szolgálatba. A szegedi tömegközlekedés első fejezetének az 1879-es nagy árvíz vetett véget: elmosta az utakat és a kocsikat is. Az újjáépítés után a lóvasút, majd a villamosok szorították ki a forgalomból az omnibuszokat. Igaz, nem teljesen, mivel a lóvasút sem bírta az élénk forgalmat, ezért az omnibusz még 1899 szilveszteréig rótta a várost.

Húsz esztendővel ezelőtt, 1987. június 5-én reggel 9-kor indult első útjára a szegedi nosztalgiaomnibusz a Somogyi utcából. Eredeti alkatrésze ugyan már nem volt, de a Szegedi Közlekedési Vállalat a hajdani omnibuszt építtette újjá a füzesgyarmati Universal Szövetkezettel. Az újjászületett társaskocsi korabeli öltözetű hajtóval járta a várost. Az omnibusz évekkel később ismét eltűnt, Kuczora József, a közlekedési társaság nyugdíjas munkatársa vitette ki teherkocsin domaszéki tanyájára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!