Élet a garzonházban: gyereksírás, veszekedés, randalírozás

A Kereszttöltés utcai garzonház portáján biztonsági őr ül a kuckójában – akárcsak egy amerikai filmben. Szükség van a huszonnégy órás szolgálatra: ahol mintegy ötszázan élnek, nagyon pici, 30 négyzetméteres lakásokban, ahol sokan a poklok poklát járták meg, mire a szociális lakás kiutalásáig eljuthattak, ott előfordul ez is, az is. Családi veszekedésnél, hajnali ordibálásnál, duhajkodásnál tovább azonban – állítólag – senki se feszíti a húrt.

Inkább az a gond, hogy a rendre nem ügyelnek a lakók – állítják többen. A liftek összefirkálva, a folyosó linóleuma kiégetve, a sarkokban álló csikkes vödör mellett a padlón annyi a lyuk, mintha géppuskasorozat érte volna. A levélbedobók gondosan beragasztva, mert előfordult már az is, hogy valakik égő gyufát dobtak be a lakásokba.

A mindenórás, harminchat éves Tímea harmadik – szerinte utolsó – gyerekét várja, a nyolcadikon lakik egy másfelesben – ezt a szintet 1996-ban építették rá a házra. „Kicirkuszoltam magamnak" – mondja büszkén. Hamarosan öten osztozkodnak majd kis a lakáson, ahová négy éve költöztek albérletből. A két nagyobb lány kilenc- és négyéves. Barátnője, Horváth Ilona egyedül él. A negyvenéves, de már rokkantnyugdíjas nő 1999-ben költözött a garzonházba, előtte tíz évig albérletben, még előtte munkásszállón élt. Tizenhét évig várt a lakásra, amit csak azért kapott „kedvezménnyel", mert állami gondozott volt. A lakbér a korábbi 3800 forintról idén 6500-ra emelkedett, de rezsivel együtt ki lehet jönni 16-17 ezer forintból. Horváth Ilona szeret itt lakni, hetedik emeleti, rendezett lakásából szép a panoráma, még a dóm két tornyát is látni.

Fogynak az öregek

A Kereszttöltés utcai garzonház nyugdíjasházként épült 1976-ban, de ma már csak 76 lakásban élnek öregek. Közel 60-ra határozatlan idejű szerződést kötött az IKV a bérlőkkel, 86 lakás szociális célú, 14 úgynevezett ifjúsági, 3 szolgálati lakás. Jelenleg 53-an várnak arra, hogy ide költözhessenek. A szociális célú lakásokra határozott időre szóló szerződést kötnek, amelyet aztán meg lehet hosszabbítani, ha a bérlőnek nincs tartozása. A garzonházra 1996-ban húzták rá a nyolcadik emeletet, ahol másfél szobás otthonokat alakítottak ki. 1998-ban kívülről becsomagolták, vagyis hőszigetelték az épületet.

Fiatalokon verekedjük magunkat keresztül, ülnek a földön, cigiznek, kávéznak. Tizenévesek, de egyikük, Torma Gábor már fiatal apuka: az egyik ajtó mögül hallani is a gyereksírást. Nagy a család, szülei, testvérei is a garzonházban laknak. „Jó a társaság, bulizni is szoktunk" – közli, majd hozzáteszi: csak egy kicsit.

Külön él férjétől a háromgyerekes Nagy Erzsébet: ő is szereti a garzonházat, mert ez ad otthont a családjának. A főállású anyaság lassan lejár – a legkisebb gyerek iskolába megy –, és nem tudja, mi következik eztán. Ápolónő volt, de azt a munkát a három műszak miatt már nem tudná ellátni. Felvette a kapcsolatot a munkaügyi központtal, eddig azonban hiába: helyzete reménytelennek tűnik.

Nyitva áll özvegy Jenei Istvánné ajtaja, a gondozót várja. Bátor asszony – mondjuk neki. A 84 éves néni nem szívesen költözött a garzonházba több mint húsz éve, azt mondja, olyan, mint egy börtön: sötét a folyosó, egymás mellett a sok ajtó. A gyerekek is zavarják a nénit, akik ordítoznak, összefirkálják a falat, és nem ügyelnek a rendre.

Kolompár Róbertné látogatóba jött testvéréhez, de arra a kérdésre, ő hol lakik, csak annyit mond: „megyek egyik helyről a másikra". A lánytestvér nemrég költözött, előtte mindketten anyaotthonban laktak. Ő is beadta erre a szociális garzonra az igénylését két évvel ezelőtt, de még nem sikerült bekerülnie, nemrég járt az IKV-nál és veszekedett is egy jóízűt. Március 17-én lesz a következő „szociális sorsolás".