Összetart az Európa-birodalom, nem visszavág

– Ez a birodalom más, mint elődei. Nem erőszakkal jött létre, ezért nem is kell erőnek erejével összetartani. Innen senki sem akar kiválni, ellenkezőleg, ide mindenki csak bekerülni akar. Itt nincs szükség szabadságharcra, itt intézményesítve van a szabadság – mondja J. Nagy László professzor, a Szegedi Tudományegyetem Újkori Egyetemes Történet és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének vezetője.

Két elv

Az Európai Unió mint birodalom sikerrel tart szem előtt két elvet, ami eddig egyetlen más államalakulatnak sem sikerült e tájon. Biztosítja a hatékonyságot, és az egyes etnikumok, nemzetek önállóságát, mégpedig egyszerre. Ez azért nem egyszerű, mert a hatékonyságot szinte földrésznyi méretű együttműködés biztosítja, a nemzeti önállóságot pedig az egyes nemzetek különállása. A két, egymás ellen ható törekvés két világégést is okozott már, s nyilvánvalóvá vált, hogy harmadik innen nem indulhat ki.

Együtt és külön

Meg kellett hát teremteni az együttműködést és a nemzeti különállóságot egyszerre lehetővé tevő egységet. Ezt csak az önkéntesség és a demokratikus jelleg együttes szem előtt tartása biztosítja – s épp ez adja az új birodalom tartósságát. Aggodalmak mindig is voltak, mennyire működőképes a rendszer, de például Írország, mióta csatlakozott az unióhoz, nemcsak gazdaságilag tért magához, hanem az ír nyelven beszélők száma is megnövekedett.

Az unió félszáz éve

Tíz nap múlva lesz ötven éve – 1957 március 25-én –, hogy aláírták az Európai Unió születésnapjának is tekinthető Római Szerződést, s létrejött a Németország, Franciaország, Benelux államok és Olaszország gazdasági együttműködését biztosító Európai Gazdasági Közösség. A leendő együttműködésnek korábbi előzményei is voltak – s az unió további bővülése sem kizárt.
És minek tekinthető az egységesülési folyamattal párhuzamosan folyó, balkáni szétdarabolódás? Egy központosított, a tagállamok egyenlőségét nem biztosító, alá-fölérendeltségi viszonyon alapuló, régi típusú birodalomból, a volt Jugoszláviából a mellérendeltségi viszonyt lehetővé tevő, új típusú birodalomhoz való irányulásnak. A megszülető új államok alighogy létrejöttek, máris deklarálták: a jövőben csatlakozni szeretnének az Európai Unióhoz.

Új regionalitás

És a hagyományos, meglévő nemzeti ellentéteket mennyire tudja kioltani az unió? Például a magyar–románt, melyet épp az 1848-49-es forradalom s szabadságharc élezett ki rendkívüli módon, mikor a magyarok a Habsburgok ellen, a nemzetiségek pedig a Habsburgokért csatáztak? Ezek föloldására is van kitűnő eszköze az uniónak, a határokon átnyúló regionalitás elve. – A hatvanas években Dél-Tirolban még robbantottak az Ausztriától elszakított, német nyelvű tiroliak, így akarva kikényszeríteni a határmódosítást. Ilyen erős ellentétek még a Magyarországtól elszakított területeken sem voltak. Mára viszont létrejött a Tirol ausztriai és olaszországi részein oda-vissza működő, határon átnyúló régiós együttműködés, minden egyén s közösség olyan nyelven beszél, ahogyan jónak látja.

Ez a modell nálunk is megvalósulhat – hívja föl a figyelmet a történész. Hogy épp az utóbbi időkben, az uniós csatlakozás táján erősödött föl a velünk szomszédos országokban a nacionalizmus, ez annak a hatása, hogy túlságosan új nemzetállamokról van szó, nem szoktak még hozzá az önállósághoz. Sokkal érzékenyebbek, mint mi, akiknek az önálló államiság nem jelent újdonságot. El kell telnie egy bizonyos időnek, míg a régi reflexeket kioltja az új regionalitás.

Együttműködésre annál is inkább szükség van, mert az egységesülő világban az egységes Európa – nem is olyan nagy. A globalizálódott környezetben – az új nagyhatalomként színre lépő Kínától az ismét erőre kapó Oroszországon át a demokrácia exportját olykor sajátosan értelmező Amerikáig – az európai nemzetek csak együtt tudnak megmaradni. Leépülni külön-külön is tudnánk, de nem érdemes.