Szeged és környéke

2007.05.25. 16:19

''Nincs csődben a szegedi egyetem''

Tegnap több médium is hírül adta, hogy az ország három egyetemére, köztük Szegedre csődbiztost neveznek ki, mivel a költségvetési hiány meghaladja a 10 százalékot. Megkérdeztük Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát az értesüléssel kapcsolatban, aki azt mondta: a hír nem igaz.

Fekete Klára

Az SZTE költségvetése 52 milliárd forint. Ennek az összegnek mindössze 5 százaléka az 2,6 milliárd, amivel az egyetem többek között a gyógyszerszállítóknak tartozik. Egy másik összeghez, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól érkező bevételhez képest viszont – ami 17 milliárd forint – valóban több mint 10 százalékos az egyetem tartozása, és itt, a betegellátásban tényleg vannak problémák. Az egyetem ugyanakkor ura a helyzetnek, keresztfinanszírozással egyelőre kezelni tudja.

[namelink name="Szabó Gábor"] hozzátette, az elégtelen finanszírozás miatt nem érkezik meg az a bevétel az OEP-től, amennyit ráköltenek a betegekre. Idén 2 milliárd forinttal kapnak kevesebbet. Az OEP-hez előlegért folyamodtak, hogy a betegellátás helyzetét stabilizálják, és – a többi orvosegyetemmel együtt – folyamatosan tárgyalnak az egészségügyi minisztériummal a teljesítménykorlátról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!