Szeged és környéke

2007.06.06. 16:19

Átépítik a Körtöltés utca környékét Szegeden

Átépítik a Körtöltés utca környékét Szegeden. A 200 millió forintos beruházás munkálatai két és fél hónapig tartanak.

Már ma elkezdik Szegeden a Körtöltés utca–Makkoserdő sori terület rekonstrukcióját. [namelink name="Botka László"] polgármester és a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező, a Strabag Zrt. képviselői, Pusztai Jánosné dél-magyarországi igazgató és Dékány Béla területi igazgató tegnap írták alá a szerződést a helyszínen. A 200 millió forintos rekonstrukció során szélesednek az utcák, felújítják a járdákat, egy kilométeren kerékpárút épül. A csapadékvíz elvezetésére a Körtöltés utcán új csatorna létesül. A közvilágítási hálózat is megújul: a faoszlopos légvezetékek helyett acéloszlopos- földkábeles rendszerre tér át az áramszolgáltató. A Damjanich utca, Bálint Sándor utca és Körtöltés utca kereszteződésében körforgalmat építenek. Az egy évvel ezelőtti demonstrációkra utalva – a Bartucz utcaiak tüntettek a hatalmas átmenő forgalom miatt – a polgármester kijelentette: az eddig lezárt utcákat megnyitják, nem egyetlen utcára zsúfolódnak a járművek, a közlekedési feltételek több szempontból javulnak.
A munkálatok során tizenhárom fát kivágnak, de helyettük 78 díszfát és 800 cserjét ültetnek. A munka befejezésének határideje: augusztus 25.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!